Kispesti grund

2021.nov.27.
Írta: Dankó József Szólj hozzá!

Feljelentettem a kispesti polgármestert, de csak Lackner Csaba örülhet

Feljelentettem a kispesti polgármestert még tavaly augusztusban, az ügynek most lett vége. Végül is örülhetnék, mert kedvezőnek nevezhetem azt a végkifejletet, amivel az eljárás zárult. Bejegyzést sem terveztem róla írni, mert minek. De aztán megpróbáltam megnézni Gajda Péternek azt a posztját, aminek megjelentetésében a bíróság előtt megállapodtunk, de nem tudtam megnyitni. Aztán keresgélni kezdtem és rájöttem, hogy nekem nem csak maga a bejegyzés, hanem a polgármester személyes profiloldala sem elérhető november 24-e óta. Szóval trükközik, és úgy állítja be az oldal a megjelenését, hogy az a lehető legkevesebb emberhez érjen el. Azt csak a kiválasztottak láthatják, és én nem tartozom ebbe a körbe, ennek következtében nem áll módomban megköszönni a polgármester nekünk címzett jókívánságait. Mindez persze nem a véletlen műve, hiszen a Facebook még azt is megjeleníti, hogy "Gajda Péter korlátozta, hogy ki szólhat hozzá ehhez a bejegyzéshez", ami egyértelműen tevőleges és tudatos cselekvést jelez. Ez a kicsinyesség volt az egyik oka, amiért március után újra nekiálltam posztot fogalmazni. A másik ok pedig a Lackner Csaba kispesti önkormányzati képviselő feljelentése nyomán született vérlázító és végtelenül igazságtalan bírósági ítélet volt.  

Íme Gajda Péter kispesti polgármester 2021.november 24-ei posztja, amit csak képernyőképként láthatok egy ismerősömnek köszönhetően, aki elküldte azt nekem:

gajda_poszt_2021-11-24.jpg

A cikk EZEN a linken érhető el.

Tovább

Kerületi Együttműködés Rendszere, azaz a KER helye a NER-ben

Ahogyan fent, úgy lent, s ahogyan lent, úgy fent” - Hermész Triszmegisztosznak tulajdonított megállapítás igazságtartalma mit sem kopott az évezredek alatt, és igaz a Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER) és annak kerületi leképeződésének, a Kispesti Együttműködés Rendszerének (KER) viszonyára. Mert ahogy a NER fent, úgy a KER lent, a felépítés és működés - bár ellenkező politikai előjellel - ugyanaz.  

A kép forrása. fineartamerica.com

Mind a két rendszerre egyformán jellemző, hogy az élén leválthatatlan vezető áll, aki a saját érdekei alapján úgy rendelkezik az ország/kerület erőforrásaival, hogy azáltal fenntartsa a kiépített hűbéri jellegű hatalmát, amely megőrzésében támaszkodhat a szoros pórázon fogott média-birodalmára, valamint számíthat a fanatikus rajongótáborára és a megvásárolt érdektámogatókra. Ahogy fent, úgy lent is vannak törvényen felül álló kegyeltek, akik következmények nélkül tevékenykedhetnek még annak ellenére is, hogy egymást követik a botrányok. Fent és lent is megy a dőzsölés, van mutyi, drog és vannak örömlányok, akad pedofil és gázszerelő is. Mindkét rendszer stabil, megingathatatlan. 

Tovább

Jogerősen három év és öt hónap börtön a kispesti klánvezérnek

Immáron a negyedik terjedelmes beszámoló jelent meg a Magyar Nemzetben arról a lehetetlen helyzetről, ami éveken át meghatározta az életünket a családommal. A legfrissebb cikk részletezi, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) 2020 decemberében zsarolás, zaklatás, garázdaság és kiskorú veszélyeztetése miatt három év és öt hónapnyi börtönbüntetésre ítélte a hatalmaskodó kispesti klánvezért. Az ítélet érdekessége, hogy az nem a mi történetünkért kiszabott büntetés, mert azon ügyből kifolyólag elindult eljárás jelenleg még "csak" a bírósági szakban van. Arra az elképesztő és elfogadhatatlan körülményre pedig külön felhívnám a figyelmet, hogy a kispesti Gyermekjóléti Szolgálat egy két éves kisgyermek számára "megfelelő környezetnek" minősítette azt az állapotot, ami alapján a PKKB jogerősen megállapította a kiskorú veszélyeztetését. 

Az országos napilap első, terjedelmes tényfeltáró cikke egyébiránt arról szólt, hogy több önkormányzati hivatalnok és két egykori rendőr is segítette a klánvezért velünk szemben, míg a második anyag betekintést adott a mi kispesti mindennapjainkba, hogy miben őrlődtünk, mire mentünk rá majdnem. A harmadik írás azt foglalta össze, hogy mi okozta a klánvezért vesztét egy évtizednyi törvényen felüli állapot után.

Újfent kiemelném és hangsúlyozom, hogy a történetről az Index is beszámolt évekkel ezelőtt, azaz világnézettől függetlenül mégiscsak volt itt nálunk/velünk valami. Ebben blogban (www.kispesti.blog.hu) dokumentumokkal alátámasztott és részletes módon én is évek óta közzéteszem a feltárt tényeket, visszaéléseket és összefüggéseket. A történetünk rövid összefoglaló ezen a linken olvasható.

bejarat_vasutvonal.jpg

A kispesti "terror házának" nincs utcafronti bejárata, csupán a sínek felé lehet ki- és bejárni

Ezek ugyanazok! Évtizedes mocsok bugyog fel Kispesten

Még mindig van lentebb abban a történetben, amelyről Lackner Csaba köztiszteletben és minden gyanú felett álló önkormányzati képviselő mesél a nyilvánosságra került hangfelvételeken. Mámoros hangulatban gátlástalanul tárja ország-világ elé, hogyan mennek és mentek a dolgok Kispesten, mesél korrupcióról, összefonódásról, százmilliós pénzekről és a kerületi vezetők viselt dolgairól. Hónapról hónapra egyre mélyebbre jutunk a történetben, de még most sem látjuk, hogy "milyen mély a nyúl ürege". A legfrissebb hanganyag olyan adalékkal szolgál, amely személyi folytonosságot teremt Kispest korábbi, embereket otthonaiktól megfosztó és lányokból "csipegető", pedofíliával szennyezett, valamint a mai - fehér poros közpénz-dézsmáló, örömlány-látogató - urai között. Ezek ugyanazok! Az évtizedes mocsok pedig egyre csak bugyog föl. 
kameraval_megfigyelt.jpg

Tovább

Az igazság fényre derül

A mai napfényes napon már a harmadik írás jelent meg a Magyar Nemzetben arról a több éves kálváriáról, amin a családommal át kellett mennünk. Az országos napilap első, terjedelmes tényfeltáró cikke arról szólt, hogy több önkormányzati hivatalnok és két egykori rendőr is segítette a klánvezért velünk szemben, míg a második anyag betekintést adott a mi kispesti mindennapjainkról, miben őrlődtünk éveken át, mire ment rá az életünk. Újfent kiemelném és hangsúlyozom, hogy a történetről az Index is beszámolt évekkel ezelőtt, azaz világnézettől függetlenül mégiscsak volt itt nálunk/velünk valami. Ebben blogban (www.kispesti.blog.hu) dokumentumokkal alátámasztott és részletes módon én is évek óta közzéteszem a feltárt tényeket, visszaéléseket és összefüggéseket. A történetünk rövid összefoglaló ezen a linken olvasható.

A Kispesten történtek miatt eddig - több évnyi nyomozás után - két büntetőügy ért el a bírósági szakba, amelyekkel kapcsolatban a múlt héten idézéseket kaptam, mint tanú. Úgy tűnik, hogy az oknyomozásba beleölt rengeteg munka, idő és energia végre beérik, és a bíróság előtt járulhatok hozzá az igazság kiderítéséhez. A célom évek óta változatlan: fel akarom kutatni és nyilvánosságra akarom mindazon információkat, amelyek révén illő módon tudom viszonozni mindazt, amit kaptunk, azoknak, akiknek "köszönhetjük". Hogy végre fény derüljön az egész kerületet ellepő széles mosoly mögé rejtőző bűnre.

Ez én volnék a "vaskertünkben", a Magyar Nemzet cikkében, fotó: Havran Zoltán

Ezt még emésztenem kell

Nagyon sűrű ez a hét, sok minden történt, pedig még csak csütörtök van. Rövid leszek, mert most nincs módomban érdemben és megfelelő mélységben összefoglalni kavargó gondolataimat. A lényeg, hogy a Magyar Nemzetben megjelent két cikk arról a több éves kálváriáról, amin a családommal át kellett mennünk. A számomra is több új, eddig nem ismert és megdöbbentő információt tartalmazó első, hétfői írást értelmeznem, emésztenem kell. El fog tartani egy darabig, mert a "dolgok" új megvilágításba kerültek, nem beszélve néhány ismerősöm szerepvállalásáról. A terjedelmes feltáró cikk a linkre kattintva érhető el: "Az ingatlanmaffia beköltözött a kispesti városházára?"
Az országos napilap szerdán megjelent másodikban anyagában betekintést ad arról, hogy milyenek voltak a mi kispesti mindennapjaink, miben őrlődtünk éveken át, mire ment rá az életünk.  "Bögrével ütötte-verte az élettársát"
Kiemelném és hangsúlyozom, hogy a történetről az Index is beszámolt évekkel ezelőtt, azaz világnézettől függetlenül mégiscsak volt itt nálunk/velünk valami: "Kicsit nem figyeltek oda, irgalmatlanul megszívatták őket a hatóságok"
Ebben a blogban (kispesti.blog.hu) dokumentumokkal alátámasztott és részletes módon én is évek óta közzéteszem a feltárt tényeket, visszaéléseket és összefüggéseket. A rövid összefoglaló EZEN a linken olvasható.

A kispesti polgármester természetesen ismét hozta a formáját, és tények közlése, érdemi cáfolat vagy vizsgálat indítása helyett mindössze azzal próbálta menteni a helyzetét, hogy hivatalos minőségben, a hivatalos kommunikációs felületén megjelentetett közleményben "kerületszerte ismert pszichopatának" próbált beállítani engem. Ám legyen, ha így, akkor így. Menjünk végig ezen az úton. Eddig is kiálltam az igazamért/igazságért, eztán is képviselni fogom. 

kerti_sajto.jpg

A kizöldült vaskertben olvasom a sajtót

Sanyi barátom emlékére

Kiskapu a pokolba

Történt, hogy Sanyi barátom az ingatlanmaffia célkeresztjébe és hálójába került, és abból nincs menekvés. A jogrendszer ugyanis nem nyújt védelmet, hiszen a törvények hasztalanok a törvénytelenség ellen. Különösen, ha a jogalkalmazók, azaz a hivatalnokok, rendőrök, városvezetők, bírák és végrehajtók is a kiszemelt préda-állampolgárokat felszalámizó csapat oldalán állnak, de legalábbis szemet hunynak tetteik fölött. Szóval a barátomnak vége, akinek jelenleg élve nyúzása, kivéreztetése és megzabálása zajlik, közben megfosztják jogaitól, kiforgatják mindenéből, hogy végül csendben eltűnhessen az életnek nevezett kegyetlen játszótérről.

És ez megtörténik nap mint nap! Bármennyire hihetetlen, de érintettként, illetve ennek okán a témába beleásva magam, látnom kell, hogy iparág épült az emberek kisemmizésére. Egy korábbi blogbejegyzésben már beszámoltam az ingatlanmaffia azon módszeréről, amivel úgy jutnak ingatlanok tulajdonjogához, hogy azzal nem sértenek törvényt. Az Ordastempó című posztban pedig leírtam azt az eszközrendszert, hogyan űzik el lakásaikból és házaikból az áldozataikat. Sanyi barátom ügye, valamint a 112press.hu portálnak az "érdi leszámolásnak" nevezett tömegverekedésről írt cikkének egyik bekezdése újra aktuálissá tette a témát, hiszen abban leírják azt az eljárást, amire a blogban már többször felhívtam a figyelmet. A portál eképpen fogalmaz: "szóba kerültek kényes ügyek is. Például egy érdi család válása, ahol az alkoholista férjtől "bagóért" megvették egy kétszintes családi ház felét, hogy aztán 8-10 "budapesti trehányt, csicskát" beköltöztetve a házrészbe hónapok alatt felőröljék a feleség és gyermeke idegrendszerét és megvegyék tőlük a ház másik felét is, ami az akkori lakóival eladhatatlannak bizonyult.

teton_neznek.jpg

Tovább

Gyermekpornó Kispesten

Elemi erejű felháborodást váltott ki Kaleta Gábor volt perui nagykövet ügye, aki 19.000 pedofil kép birtoklásáért mindössze egy év, két év hat hónapra felfüggesztett börtönbüntetést és 540 ezer forintos pénzbüntetést kapott. Amíg a közvélemény nagyobbik része vért, illetőleg kasztrálást követel, addig mások elnézőek a gyermekpornó miatt elítéltek személlyel, és vannak olyanok is, akik jó kapcsolatot ápolnak a hasonszőrűekkel. Kispesten az utóbbi csoportba tartozók viszik a prímet, és zavartalan mutatkoznak társaságukban. 

Történt ugyanis, hogy Lévay Leventét, Kispest - már csak volt - polgármesterét (!) pedofil pornóképek terjesztése miatt jogerősen egy évi, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte 2004-ben a Fővárosi Ítélőtábla. Az akkori büntetési tétel hasonlóan enyhe volt a Kaleta ítélethez, és a volt városvezetőt sem kasztrálták. Mára az úriembert rehabilitálta a kerület, így vígan mutatkozhat Kispest nagyjaival, amit nem mulasztanak el közzétenni a közösségi felületeken. A Facebook-on büszkélkedtek el az alábbi csoportképpel, amelyen bal oldalt látható Gajda Péter, Kispest jelenlegi polgármestere, a pirosban látható volt önkormányzati képviselő (1990–1994) mögött somolyog Lévay Levente Kispest 1990–1994 közötti, pedofil ügy miatt megbukott polgármestere, míg a kép jobb oldalán Kertész Csaba feszít, aki Gajda Péter és Lévay Levente vezetése alatt egyaránt alpolgármesteri pozíciót kapott. Az ő vállát szintén egy volt önkormányzati képviselő lapogatja (1990–1994).
pedobear_xix.jpg

Tovább

Telekroncsból ingatlanbirodalom

Szily László, a 444.hu újságírója tárta fel cikkében, hogy hogyan folynak az ingatlanos ügyek Kispesten. A sztori röviden annyi, hogy az Önkormányzat piaci ár alatt, árverésen értékesített egy önállóan nem beépíthető telket a Bem utcában még 2017-ben. A legjobb ajánlatot tevő hölgy a tulajdonába került ingatlant ezután a lányának ajándékozta, aki nem más, mint Guzmics Zsombor, azaz az Önkormányzat építéshatósági iroda akkori vezetőjének felesége. Az önállóan nem beépíthető telken eztán "valahogy" felhúztak egy társasházat. Kiderült, ez úgy történhetett meg, hogy az Önkormányzat aképpen módosította rendeletét, hogy - a be nem építhetőség miatt (!) - alacsony áron eladott telken mégis lehetővé vált az építkezés.

Olvasom Szily László cikkében Guzmics Zsombor nevét, aki a mi kispesti történetünkben is ügyindító szerepet vállalt azzal, hogy az ingatlan-machinációs módszerével egy telekként nyilvántartott sufniból pár hónap alatt lakóépületet  "varázsolt" egyetlen papírlappal. Hozzánk hasonló sors jutott Lipcsei Mihályéknak, akik a Katica utcában tapasztalták meg milyen kegyetlen az, amikor a hatóság asszisztál gyanútlan emberek otthonukból történő elüldözéséhez. Egyelőre a volt irodavezető személye révén kapcsolódunk a Lackner-Gajda-botrányhoz, de már ennyi is elég ahhoz, hogy a hanganyagban elmesélt módszerek és összefonódások alapján igazoltnak lássam azon összeesküvés-elméletem, miszerint a hatóságok egyes tagjai a háttérben sötét üzelmeket folytatnak mások kárára, a döntéseiket pedig nem az igazság és a törvények szellemében, hanem az önös célok és a haszonszerzés érdekében hozzák. Főleg, mert Guzmics Zsombor neve többször előkerült már a kispesti korrupciós botránnyal kapcsolatban, Lackner Csaba a kiszivárgott hangfelvételeken, „éhes fiatalemberként” jellemezte őt.

bem_utcai_tarsashaz.jpg

A legfrissebb Guzmics-varázslat a Bem utcában, képek forrása: 444.hu

Tovább

10 év, 7 milliárd forint - 4 szavazatért

Csodálatos dolog a helyi demokrácia, hiszen annak keretében megtörténhet, hogy egy 60.000 lakosú kerületben a 18 tagú képviselő-testület egy mindössze ötfős bizottságot hatalmazzon fel egy 10 évre (!) szóló 7 milliárd (!) forint értékű közétkeztetési szerződéssel kapcsolatos döntés meghozatalára. Hiába a helyi lakosok éveken át tartó tiltakozása, hiába két, több száz aláírást tartalmazó petíció, elég mindössze 4 képviselő igen szavazata ebben a bizottságban a döntés elfogadásához, és még a képviselő-testület elé sem kerül a téma, ahol a nyilvánosság előtt lehetne megvitatni az amúgy igen "forró" menza-kérdést.

Mindez megtörténhetett volna szépen, csendben, országos hírverés nélkül, de a kispesti együttműködés rendszerét (KER) olyan sikeresen szétrollkodta Lackner Csaba a tavaly októberben kiszivárgott kinyilatkoztatásaival, hogy erős reflektorfény alá helyezte a kerületet, és már nem siklanak csak úgy át döccenés nélkül az eldugott bizottságocskákon a hétmilliárdos közbeszerzési tételek. Az ügyből Hadházy Ákosnak köszönhetően decemberben kerekedett olyan botrány, hogy Gajda Péter polgármester végül - a rendelkezésre álló információk szerint - máig nem merte aláírni az elfogadott szerződést.

Bár a december 12-ei bizottsági ülésen dr. Vitál Márton aljegyző magából kikelve üvöltözött, és az időhiányra hivatkozva azzal fenyegette a bizottság tagjait, hogy a szerződés megszavazása nélkül januártól az iskolákban nem kapnak enni a gyerekek, nem állt elő ilyen helyzet. Szóval a sok kérdést felvető szerződés nélkül is van élet (és étel), nem beszélve arról, hogy simán lehetett volna megalapozott, a kerületi emberek igényeit figyelembe vevő, velük egyeztetett döntést hozni. Ha már évek óta ezt próbálják elérni a szülők és civilek szervezetei, illetve "ön"-kormányzatnak nevezik azt, ami Kispesten hivatott a helybéli ügyek vitelére. 

A kép forrása: Tudatosvásárló.hu

Tovább

Köszönöm, Lackner Úr!

Néhány napja levelet hozott a posta, amelyben a kispesti kapitányság lakonikus tömörséggel arról tájékoztatott, hogy a "bejelentésem alapján keletkezett iratok az eljárás lefolytatása céljából megküldésre kerültek a BRFK Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály részére". Ebbe a másfél sorba rengeteg információt zsúfoltak bele, hiszen:

  • egyrészt azt jelenti, hogy a vérnyomás megnövelésére alkalmas elnevezéssel rendelkező szerv elé kerül az az ügy, amelyben immáron négy éve folytatok kényszerűen oknyomozást, és amely eredményéről, a feltárt és okiratokkal bizonyítható tényekről, visszaélésekről és bűncselekményekről pedig ezen blog felületén számolok be már egy teljes éve, leírva - többek között - azt, hogy hogyan működik az a hivatali ingatlan-machináció, amely hozzájárul a gyanútlan emberek otthonaikból történő elüldözéséhez, kisemmizéséhez.
  • másrészt mintha teljesült volna az a tavaly szeptemberi indítványom, amelyben azt kértem, hogy az ügyből elfogultság miatt zárják ki kispesti kapitányságvezetőt, és vele együtt a kerületi Rendőr-kapitányságot. Több mint három hónap telt el a kérelem benyújtása óta, és - bár a levél nem említi, hogy mi miatt teszik át más szervhez az eljárást - az időintervallum hossza miatt biztos vagyok abban, hogy a kizárási okok megállapításra kerülhettek, máskülönben az orrom alá dörgölték volna, hogy nincs itt kérem semmiféle elfogultság, illetve sima hatáskörhiány van.

korrupcio_elleni_foosztaly.jpg

Mindezt pedig Lackner Csaba köztiszteletben és minden gyanú felett álló önkormányzati képviselő Úrnak köszönhetem, hiszen ha ő nem tárja ország-világ elé, hogy hogyan mennek a dolgok a kerületben, és nem mesél korrupcióról, összefonódásról, százmilliós pénzekről, a kispesti kerületi vezetők viselt dolgairól, és nem említi meg annak az irodavezetőnek a nevét, aki főszerepet vállalt a mi "sztorinkban", akkor talán sosem indul nyomozás az ügyünkben. Most viszont a mi kispesti történetünk csatlakozni tud a nagy Lackner-Gajda-botrány miatt indult nyomozásokhoz, és kiderülhet, miért kellett négy évig kínlódnunk a családommal egy lehetetlen helyzetben, amely nem történhetett volna meg. Miért nem működött a jog, miért volt immunitásuk a törvényekkel szemben azoknak a személyeknek, akik el akartak űzni otthonunkból minketKöszönöm Lackner Csaba!

Tovább

A meggajdult kerület

A "meggajdul" szó jelentése elkábul, megittasodik, megbolondul. Kispest ilyesmi állapotba került Gajda Péter 2006 óta tartó polgármesteri szirénének-jellegű gajdolása következtében. Az elmúlt 13 év alatt a kerületvezető a kommunikációs csapata, a kerületi újságokból, tévéből, Youtube-csatornából, honlapokból, plakátrengetegből, szórólapokból, kiadványokból és Facebook oldalakból álló médiabirodalma, valamint a keze alá dolgozó álcivil hálózat és önkormányzati intézményrendszer révén olyan személyi kultuszt épített ki, amivel bebetonozta magát a kispestiek többségének lelkébe. A belé vetett bizalom szinte vallási szintű, a kerület lakói szerint ő tévedhetetlen, aki őt bírálni merészeli, az rosszindulatú rágalmazó, és kész. Észérvek nincsenek, nem számítanak, hiszen Gajda Péter mindig mosolyog, tehát ő egy jó ember. Ez az erős és kikezdhetetlenné erősödött hit alapozta meg azt a közéleti állapotot, amelyben a polgármester személye megkérdőjelezhetetlen, és amelyet az áfium hatása alatt nem álló kispestiek "Gajdisztánnak" neveznek. A helyzetet jól szemlélteti, hogy a kerületvezető népszerűségét nem csorbította a kiszivárgott Lackner-felvétel miatti botrány, így az októberi helyhatósági választáson a "szokásos" 60%-os szavazati aránnyal lett újra polgármester.

hypnotise.jpg

Hipnózis: "Feltétel nélkül hiszel nekem!"

Tovább

A Lackner jóslat negyedik beigazolódott állítása

A kispesti korrupciós botrányt kirobbantó Lackner Csaba egy valódi látnok, hiszen már a negyedik (!) jövőbelátó állítása vált valóra. A magát sámánná "kólázó" képviselő - a nyár folyamán titokban rögzített hangfelvételen elhangzottak szerint - előre látta az Építéshatósági Iroda vezetőjének távozását! Személyes érintettség okán megkönnyebbüléssel veszem tudomásul a Lackner jóslat negyedik elemének teljesülését, hiszen a december elsejei határidővel távozó irodavezető az ingatlan-machinációs módszerével képes volt lakóépületet  "teremteni" egyetlen papírlappal, megfelelő körülményt létrehozva a gyanútlan emberek elüldözéséhez. Ő volt az, aki - a jegyző aktív közreműködésével - éveken át gátolta, hogy feltárhassuk a családunkat tönkretevő állapot okát

lackner_joslat.jpg

Tovább

Beigazolódó összeesküvés-elmélet

...vagy egy bolond százat csinált?

Az összeesküvés-elmélet egy olyan közéleti álláspont, amely feltételezi, hogy feltáratlan vagy indokolatlannak látszó események mögött egy meg nem nevezett csoport áll. Miközben olvasgatom a kispesti híreket, hallgatom a nyilvánosságra került Lackner-hanganyagot, egyre inkább megerősödik bennem, amiről eddig is meg voltam győződve, de egyértelműen igazolható módon nem tudtam alátámasztani, így csak amolyan összeesküvés-elmélet szintjén vettem számításba annak lehetőségét, hogy egy maffiával küzdünk évek óta. Hallgatom Lackner Csaba szavait, olvasom a híreket, és közben kirajzolódik, miért kellett négy évig kínlódnunk a családommal egy lehetetlen helyzetben, amely elméletileg és jogilag nem történhetett volna meg. Most kezd érthetővé válni, miért nem működött a jog, miért volt immunitásuk a törvényekkel szemben azoknak a személyeknek, akik el akartak űzni otthonunkból minket. Most már az is lehet, hogy nincs üldözési mániám, hanem tényleg létezik egy, a színfalak mögött rejtőző és ellenünk dolgozó összefonódás. 

conspiracy_theory.jpg

Tovább

Isteni közbeavatkozás Kispesten?

Deus ex machina

Az ókori görög drámákban gyakori fordulat, hogy a főhős helyzete annyira kilátástalanná válik, hogy azt csak egy isteni közbeavatkozás, azaz "deus ex machina” oldhatja meg. A  közbeavatkozást nem az adott helyzet szereplői idézik elő, tőlük függetlenül következik be. Olyan, mintha a kispesti történetünkben immáron másodszor került volna sor ilyen isteni közbeavatkozásra, újfent akkor, amikor már elveszett a reménye is annak, hogy valaha érvényre jut az igazság. Úgy tűnik, hogy a kerületben az igazságtalanság olyan fokra jutott, hogy a Jóisten ezt már nem tűrte tovább, hanem igazított a dolgok félresiklott menetén. 

kameraval_megfigyelt.jpg

Tovább

Egy A4-es papírlap hihetetlen története

Egy Okirat mind fölött, Egy Okirat kegyetlen, Egy a sötétbe zár, bilincs az Egyetlen. Az Okirat iktatószáma: VIII-968-2/2009. Ez az okirat bűncselekmények elkövetése révén keletkezett, majd selejtezésre került, ám pótlása megtörtént, ugyanakkor ez nem mentette meg attól, hogy valótlansága miatt visszavonásra kerüljön. A keletkezése körüli bűncselekmények és tartalmának valótlansága ellenére jogszerűnek minősítették, emiatt létezését később letagadták, nehogy kiderüljenek a vele kapcsolatos visszaélések. De még mindig egy aktában várja, hogy valaki megtalálja és olyan vizsgálat alapjává tegye, ami feltárja mindazon bűnöket, amiket körülötte, általa és miatta elkövettek. A bejegyzésben egyetlen A4-es papírlap hihetetlen történetéről olvashatnak.

aktualis_6.jpg

Tovább

Hazudik a hivatal

A leselejtezett okirat bosszúja

A Kispesti Polgármesteri Hivatal már megint hazudott, ezúttal a Kormányhivatalnak. Történt, hogy a Miniszterelnökség felhívta a Fővárosi Kormányhivatalt az építéshatósági intézkedési határidő elévülésének kispesti kijátszásával kapcsolatos ügyek soron kívüli kivizsgálására. A Kormányhivatal augusztusban megkereste a Kispesti Önkormányzat Jegyzőjét két konkrét eljárással (VIII-2499-2/2006 és VIII-968-2/2009) kapcsolatban, és kérte az iratanyagok megküldését. A Kispesti Polgármesteri Hivatal Építéshatósági Irodájának vezetője szeptemberben azt válaszolta, hogy az iratokat nem áll módjában megküldeni, mert azok selejtezésre kerültek. Ez hazugság!

iratmegsemmisites.jpg

Tovább

Szomszédviták márpedig nincsenek

A széles látókörű és művelt Könyves Kálmán királyunk 1100 körül törvénykönyvben mondta ki, hogy strigák (boszorkányok) márpedig nincsenek. Elég éles a váltás, de tájékoztatást kell adnom arról, hogy 919 évvel később az is kiderült, szomszédviták sincsenek. Legalábbis jogilag értelmezhető módon. Ezek szerint a "rossz szomszédság, török átok" szólás is valami félreértés lehet.

Idén júniusban kértem állásfoglalást számos állami szervtől arra vonatkozóan, hogy határozzák meg jogilag értelmezhető módon a "szomszédvita", illetve a "rossz szomszédi viszony" fogalmakat, amelyeket a rendőr-kapitányságok rendszerszerűen alkalmaznak a zaklatás bűncselekmény miatt indult nyomozások megszüntetésének indoklásakor abban az esetben, ha a sértett és a zaklató egymás mellett laknak. Az Igazságügyi Minisztérium júliusban küldött válaszlevelébe foglaltakból az derült ki, hogy a "szomszédvita", illetve a "rossz szomszédi viszony" fogalmak nem léteznek

szomszedvita.JPG

 

Tovább

Az Orbán-Gyurcsány rendszer relatív bűnei

A kettős társadalomban a tettek megítélése pártkötődés-függő

Beleragadtunk a kétpólusú Orbán-Gyurcsány rendszerbe, ahol az Orbán-, illetve Gyurcsány-gyűlölet fortélyos libikókájában a végletekig megosztott társadalom arra fogékony tagjai folyamatosan sorolják a másik oldalhoz tartozók bűneit, illetve mentegetik a saját táboruk vállalhatatlan tetteit. A végtelelen gyűlölet sokakat olyannyira elvakított, hogy már nincsenek észérvek, amik hatnának rájuk, és ezen állapotukban képesek a saját táboruk politikusait felmenteni bármilyen felelősség alól azon meggyőződésből kifolyólag, hogy a másik oldal még rosszabb. A kettős társadalomban a bűnök relatívvá váltak, hiszen a tettek megítélése pártkötődés-függő, aminek "eredményeként" a felmagasztalt politikusaink felelőtlensége korlátlan. Amíg a két tábor nem lép túl az elfogultságon, és nem kéri számon a saját vezetőit, addig nem tudunk kitörni ebből a posványból, hanem egyre mélyebbre süllyedünk. És mint mindennek, ennek is lesz vége és kínkeserves következménye, amit nem kellene megvárni. Mert végül, a legalján (!), eljutunk egy olyan súlyos bűnig, amely - tábortól és oldaltól függetlenül - mindenkinél vállalhatatlan, és amely képes lesz felnyitni az elvakult szemeket, gondolatokat indukálni a programozott agyakban, és megborítani a pártfüggő erkölcsi érzéket. Nem tudom hol, milyen mélyen találunk erre a nemzeti konszenzus-minimumra, ám tartok tőle, hogy össztársadalmi mértékű, történelmi tragédia lesz. Mert nekünk ugye Mohács kell. 

Tovább

A felelős én vagyok

Megérdemeljük sorsunkat, mert Kispestet választottuk otthonul

Megtudhattam végre, hogy mit is gondolhat a polgármester, illetve mi a családja véleménye arról a pokoljárásról, ami velünk történt Kispesten. Gajda Péter közeli hozzátartozója ugyanis a Facebook-on fejtette ki, hogy a felelős mindenért én vagyok. A fő hibánk szerinte az volt, hogy Kispestet választottuk otthonul. Valóban nem voltunk eléggé körültekintőek és figyelmesek, mert elhittük, hogy az egész kerületet elárasztó polgármesteri mosoly valódi, és nem annak takargatására szolgál, ami végül osztályrészül nekünk jutott.

A következőkben tételesen cáfolom a polgármesteri családtag állításait. 

kispest_sarok.jpg

Bal oldalon Kispest focicsapat-zászló, a sarokban emberi ürülék mésszel leszórva, mindez egy élelmiszerbolt oldalában

Tovább

Cigánykártya

- "Ezek romák?" - kérdezte a polgármester.
- "Nem. Ők cigányoznak, nekik mi vagyunk a cigányok." - válaszoltuk.
- "Ezt csak abból a szempontból kérdeztem, hogy érdemes-e bevonnunk a nemzetiségi önkormányzatot." - magyarázta lényegre törő kérdését a városvezető.

A fenti párbeszédre azt követően került sor, hogy a családunkat és az egész szomszédságot érő folyamatos zaklatás részleteiről fogadóórán személyesen tájékoztattuk Gajda Péter polgármestert. A polgármester az általunk elmondottakban olyan viselkedésmintát vélt felfedezni, amelyet ő a cigánysággal azonosított. Mi egy szóval nem utaltunk arra, hogy a minket zaklató személyek roma származásúak lennének, mivel egyrészt nem azok, másrészt, még ha azok is lennének, az nem játszana semmilyen szerepet az ügyben. Ennek ellenére Gajda Péter feltette azt a kérdést, amit a jogvédők előszeretettel neveznek előítéletesnek. 

Cigánykártya, vajon mit hoz a jövő?

Ha már itt járunk, leírom, hogy a mi kispesti pokoljárásunkban több esetben került sor ordenáré cigányozásra úgy, hogy a történetnek nincs etnikai vetülete. Példálózó jelleggel kimásolok a 15 oldalas vádiratból néhány részletet, csak hogy el lehessen képzelni az otthonunk hangulatát. 

ciganykartya_1.jpg

Tovább

A gyevi törvény, avagy a következmények nélküli kerület

"Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve"  - a legenda szerint Ferenc József császár első magyarországi látogatásán mondta el ezt a mondatot. Amikor a kancellárja megkérdezte tőle, hogy miért mondja ezt mindenhol, amerre jár, a császár azt válaszolta, azért, mert csak ennyit tud magyarul. Olyan, mintha Kispesten is csak ennyit tudnának ismételgetni a kerület vezetői, akik a problémákról rendre megállapítják, hogy nincs hiba, minden nagyon szép és jó.

Pedig éveken át számos beadványban és levélben próbáltam felhívni a figyelmet a visszás, a jogszabálysértő és a lehetetlen esetekre és helyzetekre. Ám hiába kerestem a megoldást a "szolgálati út" betartásával, azaz értekeztem először az ügyintézőkkel, majd azok vezetőivel, azt követően a jegyzővel, végül a polgármesterrel, teljesen hiábavaló volt. Még az országgyűlési képviselőnek is írtam, egyszer sem méltatott válaszra. Végül is ez vezetett a blog 2019. januári elindításához. A nyilvánosság eszközéhez voltam kénytelen fordulni, mert belefáradtam abba, hogy üzemszerűen vernek át, sértenek jogszabályt, fosztanak meg az ügyféli minőségtől. És teszik ezt következmények nélkül! A Kispesti Polgármesteri Hivatal egyszerűen nem tud hibázni.

Mivel a blogbejegyzéseimben már leírtam, illetve folyamatosan teszem közzé a feltárt tényeket, ezért itt az ideje annak, hogy - a "hallgattassék meg a másik fél is" évezredes jogelvnek megfelelően - ismerhessem, hogy mi a véleménye a kerület vezetőinek a bemutatott áldatlan kispesti állapotokról

emberkert.jpg

Az egyik kislányom rajza az elmúlt éveinkről

Tovább

Reprodukált okirat, sértődött hatóság, kivételes ügyfelek

Van egy, állítólag 2016-ban keletkezett okirat, amely megtekintéséért éveken át küzdöttem. 2017-ben a jegyző, majd az aljegyző is jogszerűtlenül tagadta meg az iratbetekintési jogom, csak hogy ne férhessek hozzá. Végül 2019. június végén kaphattam kezembe a dokumentumot, mivel a kedvemért "reprodukálta" azt az V. kerületi Építésfelügyelet. A "reprodukció" úgy történt, hogy az építésfelügyelet - a náluk fel nem lelhető okiratot (!) - bekérte a Kispesti Polgármesteri Hivataltól, majd három év elteltével iktatták, majd bemutatták nekem. Ez az eljárás önmagánban egy iratkezelési katasztrófa, és képes megingatni az okiratok hitelességébe vetett állampolgári bizalmat. 

Azt a bizalmat, amelyet a Kispesti Polgármesteri Hivatal nálam már földig rombolt. Nem elég, hogy a hivatal vezetői megfosztottak iratbetekintési jogomtól, de a Kispesti Építéshatóság még csak válaszolni sem hajlandó az okirattal kapcsolatos írásos megkereséseimre. Bár ezzel simán megsérti a közigazgatási eljárásról szóló törvényt, mégis megteheti, illetve megengedheti magának. Milyen jó, hogy most már a Kispesti Építéshatóság automatikus üzenetet küld arról, hogy a leveleimet megkapták és megkezdték feldolgozását, mert így pontosan tudom (bizonyítani), hogy hány napja nem válaszolnak. Például a május 3-án, az ominózus okirat miatti megkeresésem elintézési határideje már réges rég lejárt. Erre hiába figyelmeztettem őket júniusban írásban, annak sem lett foganatja. 

automatikus_valasz.JPG

Így néz ki a hatóság mulasztását bizonyító automatikus üzenet

Tovább

Bundagyanús meccs Kispesten

Ilyen egy rendkívül igazságtalan és súlyos szabálytalanságokkal tarkított mérkőzés

Rendhagyó meccsre került sor a XIX. kerületben, amelyen a törvénytisztelők a törvénykerülőkkel mérték össze erejüket. Az Index.hu által "terrorcsaládnak" nevezett klánból álló TeRRoR-K csapatával a törvénytisztelő állampolgárok, valamint a Kispesti Polgármesteri Hivatal és a rendőrség alkotta TMO (azaz "Törvény, Mint Olyan") küzdött meg egy rendkívül igazságtalan és súlyos szabálytalanságokkal tarkított fordulatos mérkőzésen. A látottak alapján esetenként a bunda lehetőségének kellemetlen érzése is befészeklete magát az ember agyába. 

Íme a meccs online közvetítése:

A kép pusztán illusztráció, de nem áll messze a mérkőzés hangulatától
(a kép forrása: sports-images.vice.com)

Tovább

Öt halott egy eljárásban szokatlanul sok

G. Ádám (†32), S. Imre (†45), B. Zoltán (†52), K. Pál (†61), V. Béla (†76)

Önök szerint milyen büntetést kap az a polgármester és csapata, akik azzal buknak le, hogy megtévesztéssel üres telekre cseréltetnek több budapesti önkormányzati lakást úgy, hogy a csereügylet végén a telek is az övék marad és a lakás bérleti jogát is megszerzik? A módszer lényege az volt, hogy kiszolgáltatott sorsú embereknek vidéki családi házat kínáltak a bérleti jogukért cserébe. A családi ház valójában nem létezett, így a károsultak az utcára kerültek, míg a bérleti jog új jogosultja rövid határidőn belül kedvezményesen megvásárolta a lakást az önkormányzattól. Minden egyes ügyleten több millió forint haszon keletkezett, amit a rendszer "üzemeltetői" osztottak szét.

Íme egy jogilag "lakóháznak" minősülő telek Budapesten. A képen látható telken nincs épület csak szemét és üzemképtelen autó

Tovább

Az utolsó vára a helyi demokráciáknak

A kerületi Momenetum lefelezte magát

A Kispesti Magazin osztotta meg a Facebook oldalán, hogy "felkészült az ellenzéki csapat az önkormányzati választásokra", amely egy 12 tagú, önkormányzati képviselő-jelöltekből álló csapattal indul neki az októberi választásoknak. A jelöltek mögött a DK, a Momentum és az MSZP-P helyi szervezetei állnak. 

osszefogas_kispest.jpg

A kispesti összefogás csapata

Tovább

Előkerült a koppányi aga testamentuma

Az elektronikus múlt képzésének nyugtalanító lehetőségei

Másfél éve immár, hogy a jegyzőt helyettesítő aljegyző megtagadta az iratbetekintési jogom egy 2016-os okiratba, amivel meggátolt abban, hogy kiderítsem, hogyan válhatott lakóingatlanná egy kispesti sufni. A titkolt okirat létrejötte óta három év telt el, és kitartó munkával most sikerült nagy nehezen hozzáférni. Érdekes dolgokat láttam benne. Azaz nem is  benne, hanem az azt kísérő adatlapon. A Nyájas Olvasókat hívom segítségül, hogy megfejtsük, mit is látunk, mivel a tréfás kedvű (esetleg figyelmetlen) alkotó olyan pici hibákat helyezett el rajta, ami egyébként nem nagyon fordulhatna elő. 

Tovább

A meggyilkolt kert újjáéled

Egy kis hangulatjelentés: a szándékosan meggyilkolt kertünkbe a sok évnyi mérgezés után kezd visszatérni az élet. A bal oldali fotón a jelenlegi, a jobb oldalin a tavalyi és az azt megelőző éveket jellemző állapotok láthatóak. Még a fű se nőtt. 
kert_2019.jpg

Az előzményekről EBBEN a bejegyzésben olvashat bővebben. A teljes történet rövid összefoglalója pedig IDE kattintva érhető el.

Nem strandröplabdázóknak való vidék

Kerület, ahol röpizni tilos, embereket elüldözni viszont szabad

Az Index.hu és a 444.hu hírportálok számoltak be arról, hogy Gajda Péter polgármester - bár a május végén megrendezett fővárosi középiskolai bajnokságnak még ő volt a védnöke - július 13-tól bezáratja a kerületi strandröplabda bázist. A Röplabda Szövetség közleménye szerinta XIX. kerület polgármestere bekérette a Kispest SE elnökét a polgármesteri hivatalba, ahol megdöbbentő hírt közölt vele: néhány helyi lakos tiltakozása miatt mindenféle strandröplabdázó tevékenységet be kell szüntetni a Kispesti Uszoda területén”. A közlemény szerint Gajda Péter polgármester arra hivatkozott, hogy a lakosoknak nem tetszett, hogy száll a por és a labdák pattogásának hangja is zavarja őket. A döntés miatt számos, már beregisztrált verseny elmarad, és nincs edzéslehetősége több száz strandröplabdázónak. A bezárás hírére a megszüntetés ellen tiltakozók petíciót indítottak, amit online EZEN a linken lehet aláírni.  

Tovább

V mint civil kurázsi

Volt egy álmunk

Volt egy álmunk a feleségemmel, szerettünk volna erőnkhöz mérten jobbá tenni a világot. Csatlakoztunk a rendszerkritikus tábor különféle csoportjaihoz, jártunk a találkozókra, terveztük a jövőt és a teendőinket, részt vettünk eseményeken és felvonulásokon, tanulmányoztuk bolygónk, annak élővilága és az emberiség javát szolgálni hivatott elméleteket és módszereket. Szinte szívtuk magunkba azokat a részegítően izgalmas új információkat, amik átalakították gondolkozásunkat, majd a felvértezett tudással nagy lelkesedéssel vágtunk bele a közösségépítésbe és a gondolatok továbbadásába. Alapítottunk Facebook oldalt és honlapot, folyamatosan gyártottuk a gondolatébresztő tartalmakat, havonta szerveztünk több száz főt megmozgató szemléletformáló közösségi eseményeket. Egész családunkkal átálltunk a "tudatos" életmódra, így nem csak beszéltünk arról, hogy mi a jó, hanem meg is valósítottuk azt. Örömteli, izgalmas, pezsgő időszak volt. Aztán Kispestre költöztünk, és mindennek vége lett.

Tovább

A szomszédvita vajon mi?

Tisztelt Törvényhozók, Törvényalkalmazók, Bíróságok és Nyomozóhatóságok!

Szeretném megkérni Önöket, hogy határozzák meg jogilag értelmezhető módon a "szomszédvita", illetve a "rossz szomszédi viszony" fogalmakat, amelyeket a rendőr-kapitányságok rendszerszerűen alkalmaznak a zaklatás bűncselekmény miatt indult nyomozások megszüntetésének indoklásakor abban az esetben, ha a sértett és a zaklató egymás mellett laknak. A rendelkezésre álló tapasztalatok szerint a nyomozóhatóság ilyen esetekben többnyire nem tud mit kezdeni a zaklatás feltárásával annak ellenére sem, hogy általában jól beazonosítható az áldozati és a zaklatói pozíció (egyik oldalon idős, beteg ember, a másikon életerős, több főből álló csoport/család). 

ki_kit_zaklat.jpg

Jelenet a Hír TV Riasztás című műsorából - Ön szerint ki zaklathat kit?

Tovább

Nyitva van az aranykapu, ingatlanok bújnak ki rajta

Törvényi kiskaput kihasználva "keletkeznek" az ingatlanok Kispesten?

A személyes történetünk feldolgozásának végére érve úgy tűnt, vége a blognak, ám ekkor kiderült, hogy nem vagyunk egyedül, és Kispest más részén is előfordul családok elüldözésére irányuló zaklatás. A HírTV Riasztás című műsora mutatott be egy másik, szintén kispesti zaklatásos esetet, ahol egy idős hölgy a terror célpontja.

Felvettem a kapcsolatot a sorstársunkkal, majd összefésültük az évek során összegyűlt vaskos aktáinkat. Már az első olvasásra döbbenetes kapcsolatra derült fény. A két, egymástól légvonalban egy kilométer távolságban lévő helyszíneken ugyanis nem csak a kerület és a zaklatás a közös metszet!

Kiderült, hogy az egymástól független ügyekben ugyanazt az ingatlan-machinációs módszert alkalmazta a Kispesti Polgármesteri Hivatal egyik "Ügyintézője".

kozos_metszet.jpg

Tovább

Riasztás az ingatlanmaffiáról

A HírTV Riasztás című műsorának utolsó, 19 perc 50 másodperckor kezdődő anyagában a lakásmaffia ügyes-bajos dolgairól, módszereiről esik szó. A főképp idős, magányos embereket célpontul választó bűnszervezetek megdöbbentően kifinomult, már-már receptszerű terv alapján működnek, s forgatnak ki embereket vagyonukból. A riportokban megismerhetnek néhány kirívó - köztük kispesti - esetet, egyfajta figyelemfelkeltésként minden esetleges érintett számára.

Akasztják a hóhért

A téma az utcán hever, de nem ereszt

A téma az utcán hever. Belefutottam egybe, amely egészen hazáig követett, és nem eresztett, mint a török, ami átok is egyben, akár a rossz szomszédság. Újságírói pályafutásom kezdetén, 2009-ben megtalált egy durva "sztori," amelyben egy családi alapon szerveződött, polgárőrségnek álcázott, önkormányzati pénzekben megnyilvánuló politikai támogatást élvező csapat szállt meg és terrorizált egy kőbányai városrészt. Kinéztek maguknak egy idősebb, egyedülálló hölgyet, és úgy döntöttek, hogy elüldözik őt az otthonából. Nem válogattak az eszközökben, pokollá tették a nő életét. Volt, hogy az utcán verték eszméletlenre. Ez a szerencsétlen hölgy kínjában mindenkit és minden szervet megkeresett annak reményében, hogy biztonságban élhessen az otthonában. Így jutott el hozzám is. A rendelkezésemre álló eszközökkel próbáltam segíteni neki, több cikket is írtam az eseményekről, a X. kerületi nyilvánosság elé tártam a kálváriáját. Ennek az lett a következménye, hogy az a nő a "fejemre nőtt", a végén már szinte naponta, hétvégén és késő este is telefonált az újabb történések miatt. Sajnáltam őt, megtettem, amit tudtam, de - bevallom - egy idő után terhessé vált a "nyomulása", és nem éreztem át azt a szenvedést, amin ő akkor átment. 

Aztán úgy hozta az élet, hogy hét évvel később megtörtént az "érzékenyítésem", mert a saját bőrömön kellett megtapasztalnom a "sztorit". Megismerhettem mit jelent, ha az ember nincs biztonságban a saját otthonában. Ha el akarják vágni a torkát, repül a féltégla, jönnek lincselni a kapu elé - sorolhatnám. Most már teljes mértékben átérzem a nő történetét, mint ahogy én is mentem mindenkihez, és akaszkodtam rá azon kevesekre, akik nem voltak elutasítóak velünk szemben. Szóval nagyon érdekesek az élet összefüggései és párhuzamai. 

naplemente.jpg

A terror szigete

Tovább

Így zajlik a lakás-lopás: nyugdíjasok a célkeresztben

Sorra forgatják ki lakásukból a gyanútlan áldozatokat

A Pénzcentrum.hu számolt be - a Kispesti Grund blog alapján - arról, hogy hogyan forgatják ki sorra a lakásukból a gyanútlan nyugdíjasokat. A jelenséget bemutató és az azzal kapcsolatos információkat összefoglaló cikket a következőkben olvashatják:

Sorra forgatják ki lakásukból a gyanútlan magyar nyugdíjasokat

Az úgynevezett unokázós csalásról már rengeteg szó esett az utóbbi időben, viszont nem csak így használják ki a kiszolgáltatott helyzetben lévő időseket a csalók. Akár az egy élet munkájával megszerzett ingatlanukból is képesek rövid időn belül elűzni őket a gátlástalan ingatlanos csalók.

Tovább

A tényeknél makacsabb dolgok

Ha egy hivatal nem akar megoldani egy problémát, akkor nem oldja meg azt

A tények állítólag makacs dolgok, de van, ami még egy szilárd ténynél is sokkal makacsabb, az pedig nem más, mint egy hivatal, amely nem akar megoldani egy ügyet. Mert ha eltökélte magát, akkor mindig talál kifogást arra, miért nem teszi a kötelességét. Erre még abban az irreális esetben is hajlandó és képes, ha a kibúvó keresése jóval több energiát és időt emészt fel, mint amennyivel az adott probléma megoldása járna. A posztban a Kispesti Polgármesteri Hivatal megtörhetetlen makacsságát foglalom össze.

Mivel sikerült valamibe nagyon "belenyúlni", ezért az életünket megkeserítő, rendkívül összetett problémahalmazból eredő ügyek sokaságából kiragadom a legegyszerűbbet - az érthetőség kedvéért. Legyen ez 2 millió liter szennyvíz, amelyet beleöntöttek a kertünkbe bizonyos "jóemberek", akiket az Index hírportál "terrorcsaládnak" nevezett. A példának választott ügy elég szembeötlő, a helyzet egyértelmű és világos... gondoltam én. Ehhez képest hosszú évek alatt a rengeteg utánajárással, tényfeltárással és beadvánnyal nem sikerült semmit sem elérnem. Még annyit sem, hogy a Hivatal helyszíni szemlét tartson annak megállapítására, mi is "folyik" az illetékességi területén.

Nehéz nem észrevenni egy 2 millió literes víztárolót, nagyjából ennyi szenny folyt szét a hatóság félrenézésével
(a kép forrása: bluescopesteel.com.au)

Tovább

Ordastempó: így zajlik az ingatlan-lopás

Figyelemfelhívás az "unokázás" legaljasabb módszerére

A hírekben szinte heti rendszerességgel hallani az "unokázós" módszerről, amikor az időskorú áldozatoktól csalják ki megtakarításaikat a bűnözők. Ezzel szemben szinte teljes csendben, észrevehetetlenül folyik az ugyanúgy jóhiszeműségre épülő, többnyire idős áldozatokat célba vevő, és földönfutóvá tevő kisemmizés. Egyszer csak jönnek az "erősek", és jaj annak a kiszemelt ingatlan-tulajdonosnak, aki idős, egyedül van, demens, szenvedélyfüggő, vagy egyszerűen csak gyengébb náluk. Jönnek és kiszorítják az otthonából, teljesen kisemmizve őt. Tehetik ezt ráadásul következmények nélkül, a törvény nem bünteti.

Tovább

Egy kis pesti történet

Valamikor rémes végen, egy pesti peremkerületben...

Történet arról, amikor egyetlen kispesti sufniba bezsúfolódik az ingatlanmaffia, a kertvárosi terror, a zaklatás és elüldözés, az erőszakra biztató polgármester, az elfogult rendőrkapitány és jegyző, a kedvenc ügyvéd, a hivatali visszaélés és packázás, a jogszabály- és jogsértés, az okirat hamisítás, az ingyenélés, a nyomozás és vádemelés, a kiskorú bántalmazása és veszélyeztetése, a családon belüli erőszak, az állatkínzás, a környezetszennyezés és 10 évnyi lehetetlen és kezeletlen állapot. 

A bejegyzésben összefoglalom a blogban részenként kifejtett, immáron egy évtizede rengeteg kusza szálon zajló történet fő irányvonalát. Aki az egyes témákra bővebben is kíváncsi, az az adott bekezdésnél megnyíló linkeken további részleteket és bizonyítékokat talál. 

Így történt:

Tovább

Szomszédháborúk fegyverzete

Hétköznapok Sztálingrádja

A hatóságok által csak "szomszédvitának" titulált és lekezelt borzalmas helyzet legjellegzetesebb ismérve, hogy a szemben álló felek a saját otthonukért és a közvetlen biztonságukért küzdenek. Ennek következtében az állapot egy kegyetlen, végtelenül kimerítő, éveken át tartó családközi sztálingrádi csata, amelyben a jognak és igazságnak nincs különösebb szerepe, és amelynek az a "győztese", aki tovább bírja. Helyzeti előnyükből eredően többségében sajnos a zaklatók bírják tovább, és a mi esetünk, hogy sértettként otthonunkban maradhattunk, a kivétel.

A blog elindulása óta sajnos nagyon sok olyan esettel találkoztam, illetve többen személyesen is megkerestek, akik hozzánk hasonlóan kerültek abba helyzetbe, amikor hatalmaskodók el akarják üldözni őket otthonukból. Sokan kértek tanácsot, segítséget a kilátástalan küzdelmükhöz, ezért ebben a bejegyzésben összefoglalom mindazon eszközparkot, amit mi, átlagos állampolgárként, felhasználhattunk a túlélésünk érdekében. 

trapezlemez.jpg

Tovább

Törvényt sért a törvényesség őre

A 22-es kispesti csapdája kafkai útvesztőbe ágyazva

A blog témáját adó kispesti ingatlanmaffiás ügyünkben leledzik egy - a jegyző által csak "dokumentációnak" nevezett - rendkívül rejtélyes, már-már titkos irat, aminek a léte nem bizonyított, és aminek megtalálására tett rengeteg erőfeszítésemet a Polgármesteri Hivatal sikeresen meggátolta. Pedig épp a Hivatalnak lett volna érdeke előadni az okiratot, hiszen azzal tudta volna bizonyítani, hogy nem mulasztott. Sajnos nem tette, így maradt a gyanú, és lett még egy olyan eset, amikor a Polgármesteri Hivatal a kispesti "terrorcsaládnak" kedvező helyzetet teremtett, illetve őrzött meg.

Egyébként ez az eset az ügyünk azon mozzanatainak egyike, amikor még csak nem is próbálták a vétlen mulasztás látszatát kelteni, mint például akkor, amikor egy ügyintéző "elnézett" valamit és véletlenül "teremtett" egy lakóházat. Itt vasbeton szilárdsággal pöffeszkedik a szándékosság.

Belefáradtam a "dokumentáció" utáni rendkívül hosszas kutatásba, ezért inkább leírom mi és hogyan történt. Azaz hogy hogyan sért törvényt a kerületi törvényesség őre.

Tovább
süti beállítások módosítása