A gyevi törvény, avagy a következmények nélküli kerület

"Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve"  - a legenda szerint Ferenc József császár első magyarországi látogatásán mondta el ezt a mondatot. Amikor a kancellárja megkérdezte tőle, hogy miért mondja ezt mindenhol, amerre jár, a császár azt válaszolta, azért, mert csak ennyit tud magyarul. Olyan, mintha Kispesten is csak ennyit tudnának ismételgetni a kerület vezetői, akik a problémákról rendre megállapítják, hogy nincs hiba, minden nagyon szép és jó.

Pedig éveken át számos beadványban és levélben próbáltam felhívni a figyelmet a visszás, a jogszabálysértő és a lehetetlen esetekre és helyzetekre. Ám hiába kerestem a megoldást a "szolgálati út" betartásával, azaz értekeztem először az ügyintézőkkel, majd azok vezetőivel, azt követően a jegyzővel, végül a polgármesterrel, teljesen hiábavaló volt. Még az országgyűlési képviselőnek is írtam, egyszer sem méltatott válaszra. Végül is ez vezetett a blog 2019. januári elindításához. A nyilvánosság eszközéhez voltam kénytelen fordulni, mert belefáradtam abba, hogy üzemszerűen vernek át, sértenek jogszabályt, fosztanak meg az ügyféli minőségtől. És teszik ezt következmények nélkül! A Kispesti Polgármesteri Hivatal egyszerűen nem tud hibázni.

Mivel a blogbejegyzéseimben már leírtam, illetve folyamatosan teszem közzé a feltárt tényeket, ezért itt az ideje annak, hogy - a "hallgattassék meg a másik fél is" évezredes jogelvnek megfelelően - ismerhessem, hogy mi a véleménye a kerület vezetőinek a bemutatott áldatlan kispesti állapotokról

emberkert.jpg

Az egyik kislányom rajza az elmúlt éveinkről

Két éves gyermek veszélyeztetése: mulasztás nem történt

A legdurvább eset azt volt, amikor egy 2,5 éves gyermek került veszélybe, ám a Kispesti Gyerekjóléti Szolgálat tétlenül szemlélte a helyzetet még annak ellenére is, hogy az ügyben nyomozás folyt kiskorú veszélyeztetése miatt. Nekünk, szomszédoknak kellett összefogni az édesapával, hogy ki tudjuk szabadítani a gyermeket a veszélyeztető környezetből. Dódity Gabriella önkormányzati képviselő volt az, aki a kerületi fórumokon felszólalva el tudta érni, hogy a Humánszolgáltatási és Szociális Iroda legalább "megvizsgálja" a Gyerekjóléti Szolgálat kifogásolható eljárását. A vizsgálat "eredményéről" Gajda Péter polgármester adott tájékoztatást, aki leírta, hogy az ügyben - "természetesen" - mulasztás nem történt, következmények nincsenek. Pedig ebben az ügyben fordult az az elképesztő eset elő, hogy a gyanúsított simán lediktálhatta a jegyzőkönyvet a Polgármesteri Hivatal munkatársának. Íme a polgármester megdöbbentő válasza:

Ingatlan-machináció: körültekintően és törvényesen, eljárási hibát vétve

A feltárt visszásságok és elkövetett bűncselekmények (hatóság félrevezetése, okirat hamisítás, hamis tanúzás) miatt a fent említett önkormányzati képviselő levélben kereste meg Gajda Péter polgármestert az⁨ építéshatósági üggyel kapcsolatban, aki az alábbi választ adta⁩ 2018. március 19-én:

"Tisztelt képviselő asszony!

Kérdéseidre az alábbi válaszokat adom, azon túl, hogy az ügyet sokszor vizsgáltam, vizsgáltuk. Bár, aki velem szemben alantas módszerekkel, törvénysértő módon próbálkozik, annak érthető módon nem szívesen segítek.
1. Álláspontom szerint nem vétett súlyos eljárási hibát az önkormányzat.
2. Jegyző asszony körültekintően és törvényesen járt el, válaszai helytállóak.
3. Irodavezető úr messzemenőkig alkalmas feladatai betöltésére.
4. Sajnos az elmúlt években hozzászoktunk, hogy lejárató szándékú és munkánkat egyoldalúan bemutató cikkek kampányidőszakban és azon túl is megjelennek az önkormányzatról és annak vezetéséről.
5. Nincs felelősségünk abban, hogy az említett család milyen helyzetben van. A feltételezést is a leghatározottabban visszautasítom, hogy az önkormányzat vagy a polgármesteri hivatal munkatársainak köze lenne az említett családban kialakult konfliktushoz.

Üdvözlettel:
Gajda Péter
polgármester"

~ Rövid észrevétel (pedig egy komplett cáfolat-halmazt tudnék írni): a polgármester végül is elismerte, hogy az önkormányzat eljárási hibát vétett, amit ő nem tart súlyosnak. A hiba súlyosságáról mindenki győződjön meg maga, ezen a linken érhetőek el a részletek. Következmények nincsenek.

Kizárt hivatal vizsgálata és a jogszerű bűncselekmény

Az ingatlanátminősítések miatt a XIX. kerületi Rendőr-kapitányság 2017. februári megkeresésére a Kispest Önkormányzat jegyzője megvizsgálta, hogy megtévesztették-e a hatóságot a kiadott építéshatósági okiratok vonatkozásában. A jegyző úgy folytatta le a 2017. decemberig tartó vizsgálatát, hogy 2017 márciusában kizárási okot bejelentett be a Polgármesteri Hivatallal szemben a "legérdekesebb" kispesti ingatlannal kapcsolatban. Így hát elég furcsa, hogy a jegyző vizsgálata még azt az esetet is jogszerűnek találta (jogellenes eljárás megállapítására nem került sor), amelyről már korábban megállapítást nyert, hogy megtévesztették a hatóságot, azaz bűncselekményt követtek el. A kizárási ok miatt ráadásul - az ominózus ingatlan esetében - a jegyző nem vizsgálódhatott volna, és így nem is állíthatta volna meg hogy "minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve". Egyébiránt ezen ingatlannal kapcsolatban a jegyző azt is megengedhette magának, hogy megtagadja az iratbetekintési jogom, amivel meggátolta, hogy megismerhessem egy rendkívül "izgalmas" okirat tartalmát. Következmények nincsenek. 

Az országgyűlési képviselő válaszra sem méltat

2016. július 25-én írtam Kispest országgyűlési képviselőjének, Burány Sándornak, mivel 31 személy támogatta aláírásával azt a kezdeményezést, amelyben azt kértük a Polgármesteri Hivataltól, hogy segítsen egy egész lakókörnyezet életét megmérgező, több családot ellehetetlenítő helyzet megoldásában. Mivel választ nem kaptam, ezért 2018. február 19-én újra próbálkoztam, főleg mert a választási kampány hevében Burány Sándor a postaládánkba dobott szórólapján azt írta, hogy elszántan küzd a sorsunk jobbra fordításáért. Megkérdeztem tőle, hogy a családunk és lakókörnyezetünk számíthat-e a segítségére? Sajnos ekkor sem ismerhettem meg álláspontját. 

A gyevi törvény

Úgy tűnik, történhet Kispesten bármi, az nem ingatja meg a Polgármesteri Hivatal és Gajda Péter polgármester betonbiztos megelégedettségét. Pedig a kerület vezetője jól ismeri a történetet, hiszen - ahogy levelében írta - "az ügyet sokszor vizsgáltam, vizsgáltuk". Ehhez képest mégsem lett soha semmilyen következménye annak, hogy durván lejt a pálya. Hiába derült ki azóta már az is, hogy a történtek beleillenek az "ingatlan-lopás" ismérveibe. Az sem jelent problémát, hogy a kerület más részén is előfordul családok elüldözésére irányuló zaklatás, és az egymástól független ügyekben ugyanazt az ingatlan-machinációs módszert alkalmazta a Kispesti Polgármesteri Hivatal egyik "ügyintézője"

Szürreális ez az egész, olyan mint a Gyevi bíróról szóló mese. Annyira jó lenne, ha az igazságos Mátyás király a kerületbe tévedne és megvizsgálná ezt a korlátlan következménynélküliséget. Ne fordulhasson elő, hogy a törvények betartása helyett az erőszak alkalmazása legyen az ügyek elintézésének módja, ahogy azt a polgármester javasolta nekünk három kislányom füle hallatára. Jó lenne, ha a sikerpropaganda csúcsra járatása mellett maradna néha idő a problémákra is, nem csak a szőnyeg alá söprésükre. Hogy ne legyenek kivételes ügyfelek, akiknek mindent szabad, és a hatóság ne engedhessen meg magának bármit

---------------------------------------------------

Lehetetlen történet

Aki a fentiek alapján esetleg kedvet kapott volna a teljes sztori megismerésére, az ezen a linken kedvére olvasgathat arról, ahogy egyetlen kispesti sufniba bezsúfolódott az ingatlanmaffia, a kertvárosi terror, a zaklatás, az erőszakra biztató polgármester, az elfogult rendőrkapitány és jegyző, a kedvenc ügyvéd, a hivatali visszaélés és packázás, a jogszabály- és jogsértés, az okirat hamisítás, az ingyenélés, a nyomozás és vádemelés, a kiskorú bántalmazása és veszélyeztetése, a családon belüli erőszak, az állatkínzás, a környezetszennyezés és 10 évnyi lehetetlen és kezeletlen állapot.

Hol az igazság?