Lecsapott a kispesti terrorcsalád vezetője

Izzanak a vonalak, folyamatosan pittyegnek a telefon üzenetküldő alkalmazásai. Történt ugyanis, hogy a kispesti terrorcsalád feje ma hajnalban véresre verte a tőle különélő feleségét, akit a mentők kórházba vittek. A bántalmazásnak sajnos szemtanúja volt a nő három éves gyermeke is, akit a rendőröknek kellett biztonságos helyre szállítani. Mintha a klánvezér elvesztette volna az önkontrollt, a vele szemben fennálló lakhely-elhagyási tilalom ellenére járkál Budapesten, ahová a lábát sem tehetné be.

nekik-tuti.jpg

Vasárnap hajnali háromkor kaptam üzenetet az édesapától, aki megírta, hogy a gyermekét a rendőrök hozták haza Kőbányára Újpalotáról, ahová a gyermek anyja költözött miután kénytelen volt a kispesti "meseházat" elhagyni (az édesapa és édesanya már korábban külön váltak). A gyermeket nagyon megviselték a történtek.

A kisfiú az ominózus tavaly nyári nap óta először töltötte volna az egész napot és az éjszakát az édesanyjával, ám ennek nagyon rossz vége lett. A klánvezér - aki 2018 decemberében szabadult a fél éves előzetes letartóztatásból - felbukkant, és bántalmazta őt. A rendőröket a nő nagyobbik gyermeke értesítette.

A fő kérdés az, hogy a klánvezér máskor is megszegte-e a lakhely-elhagyási tilalmat és meglátogatta a különélő feleségét, vagy kimondottan a kisfiú miatt volt a lakásban a hajnali órán? Ez a kérdés azért aggasztó, mert az igen összetett ügyben felmerült a kiskorú szexuális zaklatásának gyanúja is. 

biliard.jpg

A kispesti terrorcsalád vezetője hatalma csúcsán, a kép forrása: Facebook

--------------------------
Utólagos kiegészítés: elkészült a teljes történetet összefoglaló bejegyzés, amely EZEN a linken érhető el.