Akasztják a hóhért

A téma az utcán hever. Belefutottam egybe, amely egészen hazáig követett, és nem eresztett, mint a török, ami átok is egyben, akár a rossz szomszédság. Újságírói pályafutásom kezdetén, 2009-ben megtalált egy durva "sztori," amelyben egy családi alapon szerveződött, polgárőrségnek álcázott, önkormányzati pénzekben megnyilvánuló politikai támogatást élvező csapat szállt meg és terrorizált egy kőbányai városrészt. Kinéztek maguknak egy idősebb, egyedülálló hölgyet, és úgy döntöttek, hogy elüldözik őt az otthonából. Nem válogattak az eszközökben, pokollá tették a nő életét. Volt, hogy az utcán verték eszméletlenre. Ez a szerencsétlen hölgy kínjában mindenkit és minden szervet megkeresett annak reményében, hogy biztonságban élhessen az otthonában. Így jutott el hozzám is. A rendelkezésemre álló eszközökkel próbáltam segíteni neki, több cikket is írtam az eseményekről, a X. kerületi nyilvánosság elé tártam a kálváriáját. Ennek az lett a következménye, hogy az a nő a "fejemre nőtt", a végén már szinte naponta, hétvégén és késő este is telefonált az újabb történések miatt. Sajnáltam őt, megtettem, amit tudtam, de - bevallom - egy idő után terhessé vált a "nyomulása", és nem éreztem át azt a szenvedést, amin ő akkor átment. 

Aztán úgy hozta az élet, hogy hét évvel később megtörtént az "érzékenyítésem", mert a saját bőrömön kellett megtapasztalnom a "sztorit". Megismerhettem mit jelent, ha az ember nincs biztonságban a saját otthonában. Ha el akarják vágni a torkát, repül a féltégla, jönnek lincselni a kapu elé - sorolhatnám. Most már teljes mértékben átérzem a nő történetét, mint ahogy én is mentem mindenkihez, és akaszkodtam rá azon kevesekre, akik nem voltak elutasítóak velünk szemben. Szóval nagyon érdekesek az élet összefüggései és párhuzamai. 

naplemente.jpg

A terror szigete

A kőbányai "sztori" megoldása (2010)

A kőbányai nő elviselhetetlen helyzetét 2010-ben végül az akkori kerületi városvezetés bukása oldotta meg, amely katasztrofálisan szerepelt az önkormányzati választáson. Az új X. kerület önkormányzati testülettől a polgárőrségnek álcázott brutális csapat nem kapott több pénzügyi támogatását, vissza kellett adniuk a kiutalt, személyes célokra használt székházukat, és - politikai védelem nélkül - a rendőrség is erélyessé vált velük szemben. Az idős hölgy így maradhatott az otthonában, az erőszakos csapatnak költöznie kellett. 

Mindeközben kibontakozik a kispesti "sztori" (2009-2010)

Mindeközben Kispesten egy idős házaspár háza végében lévő, osztatlan közös tulajdonú sufnit megvett egy ingatlanmaffiózó. A sufniba 2009-ben beköltözött egy, az Index.hu által "terrorcsaládnak" nevezett, csapat, és megkezdődött a szomszédság módszeres zaklatása. A rejtett jellegű birtokuk fedezetében 2010-ben "ki- és elszabadultak", hiszen a hatóságok mulasztása/félrenézése okán megtehettek bármit következmények nélkül. Zaklatták a szomszédaikat minden elképzelhető és elképzelhetetlen módon. Volt olyan család, amely elmenekült a terror elől, mert hiába fordultak minden kerületi hatósághoz és szervhez segítségért, nem kaptak védelmet.

Beleköltözünk a kispesti "sztoriba" (2014-2018)

Mi 2014 decemberében csatlakoztunk bele a "sztoriba", ekkor költöztünk családommal Kőbányáról Kispestre. Ezzel kerültünk bele abba a helyzetbe, amiben az a "normális" állapot, ahol el akarnak űzni minket az otthonunkból. A terrorcsalád nem kímélte a három kislányunkat sem, de érte az "áldás" a többi környékbeli gyermeket is, volt olyan, amikor két kislány alól kilőtték a gumimedencét, amikor benne fürödtek! Kínozták az állatokat, folyamatosan csúzliztak mindent, ami mozgott: madarat, macskát és szerencsétlen kutyánkat is. Pusztítottak mindent, meghaltak a fáink, bokraik, de még a fű se nőtt. Nagyjából 2 millió liter szennyvízzel mérgezték meg az egész környéket. Kényszerből "vaskertet" hoztunk létre a behatolás és a kövek elleni védekezésül. Mindeközben a "terrorcsalád" jól elvolt rezsikiadások nélkül, nem fizettek az általuk elhasznált vízért, áramért, csatornáért és szemétszállításért. Minderre ráment az egészségem, fogytam húsz kilót, mert nem tudtam megemészteni az igazságtalanságot.

A kispesti "sztori" kőbányai megoldása (2018)

Négy borzalmas és végtelenül küzdelmes év után minden kispesti hatóság teljes mértékben kivonult abból a problémahalmazból, amit alapvetően az ő ténykedésük okozott. Ám utólag kiderült, hogy ez volt a legjobb, ami történhetett, hiszen a rettenetes helyzet a kőbányai rendőröknek köszönhetően oldódott meg 2018 nyarán. Történt ugyanis, hogy a terrorcsalád tagjait és a barátokat klánná szervező családfő előzetes letartóztatásba került egy Kőbányán elkövetett csoportos lopás miatt. Fél év Venyige utcai tartózkodás elég volt ahhoz, hogy széthulljon a teljes rendszer. A rendszer, amely egy megtalálhatatlan rejtett építményen, a klánvezér erőszakosságán, pénzén és kapcsolatrendszerén, valamint a hatóságok mulasztásán alapult. A bázisként szolgáló "lakóházát" gyorsan eladta az a rokonuk, akinek a nevén volt az ingatlanrész. Az irányítást vesztett klán a bölcs vezér iránymutatásai, pénze és ökle nélkül pár hónap alatt szétszéledt, a hírhedt házat pedig birtokba vette az új tulajdonos. Ezzel a mi "sztorink" is megoldódott.

Különös párhuzamok

A sors különös játéka, hogy a kőbányai "sztori" pont akkor oldódott meg, amikor a kispesti terror kezdetét vette. A történet pedig szép "türelmesen" bevárt minket Kispesten, hogy a kőbányai után ennek is részese lehessek, de már nem újságíróként, hanem mint nyomorult áldozat.

A véletlennek viszont kevesebb köze lehet az időeltolódással futó "sztorik" azon lényeges eleméhez, miszerint az erőszakos kőbányai és kispesti csapatok/családok mindkét esetben rendelkeztek valamiféle megmagyarázhatatlan immunitással a törvényekkel szemben. A kőbányai bandának ez a védettsége akkor szűnt meg, amikor az őket támogató politikai erő elvesztette az irányítást a kerület fölött. A kispesti klán ereje viszont nem tört meg, azonban hibáztak, mert átmerészkedtek Kőbányára lopni. Talán sosem esik bántódásuk, ha nem hagyják el a XIX. kerület - számukra biztonságot jelentő - területét.

Morfondírozok magamban. Furcsának találom, hogy a kőbányai banda ténykedésének csúcspontjakor, illetve a kispesti klán éveken át tartó tombolásakor a két kerületben hatalmon lévők ugyanahhoz a politikai formációhoz tartoztak, illetve tartoznak. Ez lehet csak a puszta véletlen, de az én nem reprezentatív mintámon túl sok a kettőből kettő. Éltem már más politikai erő vezette kerületekben, ilyet "sztorikat" egyikben sem kellett megtapasztalnom. 

De inkább elhessegetem magamtól ezt a nyomasztó gondolatot, nincs itt semmi összefüggés. Ez nem politikai hanem pusztán büntetőjogi téma

vadirat.jpg

A vádirat a levélben: 13 oldal, 10 vádpont és 10 sértett