Hazudik a hivatal

A leselejtezett okirat bosszúja

A Kispesti Polgármesteri Hivatal már megint hazudott, ezúttal a Kormányhivatalnak. Történt, hogy a Miniszterelnökség felhívta a Fővárosi Kormányhivatalt az építéshatósági intézkedési határidő elévülésének kispesti kijátszásával kapcsolatos ügyek soron kívüli kivizsgálására. A Kormányhivatal augusztusban megkereste a Kispesti Önkormányzat Jegyzőjét két konkrét eljárással (VIII-2499-2/2006 és VIII-968-2/2009) kapcsolatban, és kérte az iratanyagok megküldését. A Kispesti Polgármesteri Hivatal Építéshatósági Irodájának vezetője szeptemberben azt válaszolta, hogy az iratokat nem áll módjában megküldeni, mert azok selejtezésre kerültek. Ez hazugság!

iratmegsemmisites.jpg

Hazugság

Hazugság, mivel a selejtezett VIII-968-2/2009 iktatószámú okirat 2016. óta újra rendelkezésre áll, benne van az ingatlan aktájában, mivel azt én magam pótoltam a Földhivatal irattárából és a rendőrségi nyomozati anyagból. Nem beszélve arról, hogy - miután pótoltam a "selejtezett" okiratot - beadványban kértem a Kispesti Polgármesteri Hivataltól, hogy annak tartalmát vonja vissza azt. A visszavonásra sor is került, miután az üggyel kapcsolatban a rendőrségen kihallgatták az Építéshatósági Iroda vezetőjét. Ő már a kihallgatás másnapján meghozta az addig halogatott döntést, mivel az okirat "tartalma a Hatóság megtévesztésén alapult. Nem létező/selejtezett okiratot és annak tartalmát nem lehetne visszavonni, de ez ugye létezik. Még ma is!

Íme egy selejtezett, nem létező okirat (a nálam lévőn nincsenek kitakarva a nevek):

hatosagi-bizonyitvany-kispest.jpg

 

Még 2018-ban is "befigyel" a nem létező okirat

Hiába vonta vissza a Kispesti Polgármesteri Hivatal 2016-ban a már "selejtezett" okiratot, annak nem lett jogkövetkezménye. Nem lett, mert a jegyző egymásra mutató felfüggesztett eljárásokkal végtelen ciklusba helyezte a teljes ügymenetet. Mindezt tette úgy, hogy megfosztott ügyféli minőségemtől, így minderről nem kaptam tájékoztatást. A jogszabálysértő állapotot csak a Kormányhivatal Törvényességi Felügyeleti Főosztályának vizsgálata szüntette meg, amely 2017 februárjában kimondta: a kispesti jegyző által hozott végzés jogszabálysértő volt, ezért megsemmisítette azt. Az állítólag "selejtezett" okirat miatti eljárásba ezt követően belekeveredett az V. kerületi Polgármesteri Hivatal Építési és Műszaki Osztálya is, amely előtt még még 2018-ban is folyamatban volt az ügy. Azaz még 2018-ban is annak - a selejtezettnek nevezett - okirat következtében induló és folyó eljárásokról beszélünk, amely a Kispesti Polgármesteri Hivatalnak állítólag nem áll módjában megküldeni. 

A selejtezett okiratok amúgy "reprodukcióra" rendelkezésre állnak

A két konkrét eljárással kapcsolatos - Kispesti Polgármesteri Hivatal Építéshatósági Irodájának vezetője szerint nem létező - iratanyag egyébiránt megtalálható az érintett ügyfeleknél, azaz a Katica utcai áldozatnál és nálam, így azokat a hatóság rendelkezésére tudjuk bocsátani a soron kívüli vizsgálat lefolytatása érdekében. Mondjuk azt reméltem volna, hogy a Kormányhivatal önmagától is eljut erre a felismerésre, és bekéri tőlünk az okiratokat. Főleg, mert amikor a Kormányhivatalnál hiányzott egy kispesti dokumentum, akkor simán "reprodukálták" azt. A "reprodukció" úgy történt, hogy a Kormányhivatal - a náluk fel nem lelhető okiratot (!) - bekérte a Kispesti Polgármesteri Hivataltól, majd három év elteltével iktatták, majd bemutatták nekem. A Kormányhivatal proaktivitása egyoldalúnak nevezhető.

Következmények nincsenek

Úgy tűnik, történhet Kispesten bármi, annak nincs semmilyen következménye. Hiába derült ki, hogy a történetünk beleillik az "ingatlan-lopás" ismérveibe, és a kerület más részén is előfordul családok elüldözésére irányuló zaklatás, valamint hogy az egymástól független ügyekben ugyanazt az ingatlan-machinációs módszert alkalmazta a Kispesti Polgármesteri Hivatal egyik "ügyintézője", minden maradt a régiben, mindenki maradt a helyén. A polgármester vagy a jegyző úgyis mindig mindent rendkívül kielégítőnek találMindössze annyi ad reményt, hogy a világ rendje szerint semmi sem tarthat örökké, egyszer eljön az igazság pillanata, amikor - hozzánk hasonlóan - mások is rádöbbennek arra, mi rejtőzik az egész kerületet ellepő széles mosoly mögött. 

A rendőrség vizsgálódik

A polgármester közeli hozzátartozója a Facebook-on fejtette ki, hogy az ügyünk egy rég lejárt lemez. Ehhez képest idézést kaptam 2019. 09. 18-ára a XIX. kerületi Rendőr-kapitányságtól, mivel tanúként kívántak meghallgatni a Kispesti Polgármesteri Hivatal Építéshatósági Irodával kapcsolatos ingatlan-átminősítéses ügyekben. A meghallgatásomra végül nem került sor, mivel kértem a XIX. kerületi Rendőr-kapitányság kizárását az alábbi tények miatt:
- Amikor a családunkat érő folyamatos zaklatás miatt megkerestük a XIX. kerületi polgármestert, ő szakhatósági bejárást hirdetett. A szakhatósági bejárást a polgármester – annak megtartása előtt pár nappal – lemondta. A városvezető írásban a következő módon indokolta döntését: „a tervezett bejárást Kapitány Úr személyes kérésére mondtam le”
- A XIX. kerületi Rendőr-kapitánysággal szemben egy évig pereskedtem, miután közérdekű adatigénylésemet csak 11,5 millió forint költségtérítésért lettek volna hajlandóak teljesíteni. A per a kapitányság teljes vereségével végződött. A milliós költségtérítés helyett a rendőrségnek kellett több mint negyedmillió forint perköltséget fizetni, ráadásul az ítélet alapján döbbenetes számot voltak kénytelenek közölni. Kiderült, hogy a rendőrség 2016-ban Kispesten 384 ügyben rendelt ki védőt, ebből a kispesti kapitányság „kedvenc” védőjének 267 kirendelés jutott. Vagyis az összes kirendelés majd' 70 százaléka egyetlen ügyvédé lett. Ez az ügyvéd képviselte azokat a gyanúsítottakat is, akik a családomat és engem zaklattak a X. kerületi kapitányságra elfogultság miatt áttett eljárásban érintett ügyben.
- A kispesti építéshatósági „anomáliák” miatt 2017 februárjában a XIX. kerületi Rendőr-kapitánysághoz fordulva kértem annak kivizsgálását, hogy a Kispesti Építéshatósági Iroda által épület fennállását igazoló hatósági bizonyítványok esetében megtévesztették-e a hatóságot. A kerületi kapitányság a bejelentésem sajnos a Kispest Önkormányzat jegyzőjének továbbította. A jegyzői vizsgálat „természetesen” még abban az esetben is megállapította a jogszerűséget, amelyről – még a hivatal saját meglátása szerint is – bűncselekmény elkövetése volt megállapítható.
- A Független Rendészeti Panasztestület állásfoglalása szerint a XIX. kerületi Rendőrkapitányságtól a X. kerületi kapitányságra elfogultság miatt került át az a nyomozás, amelynek – többek között – én vagyok a sértettje. A panasztestület állásfoglalásának és a törvény szövegének összevetése alapján olyan, mintha az elfogultság a kapitányságvezető személyével kapcsolatban került volna megállapításra. 
- A XIX. kerületi Rendőr-kapitányság egy 2017. évi számú végzésében leírta, hogy a Rendőrkapitányság vezetője – engem név szerint megemlítve – személyes érintettsége okán kéri a saját kizárását, mivel a tárgyilagos elbírálás részéről nem biztosítható.

A XIX. kerületi Rendőr-kapitányság kizárásával azt szeretném elérni, hogy a nyomozás olyan szervezethez kerüljön, amely - a kispesti jegyző informálása helyett - érdemben foglalkozik az üggyel, és amely egészében vizsgálná meg azt az ingatlan-machinációs módszert, amely családok elüldözésére irányuló zaklatás kíséretében semmiz ki embereket.

--------------------------------

Lehetetlen történet

Aki a fentiek alapján esetleg kedvet kapott volna a teljes sztori megismerésére, az ezen a linken kedvére olvasgathat arról, ahogy egyetlen kispesti sufniba bezsúfolódott az ingatlanmaffia, a kertvárosi terror, a zaklatás, az erőszakra biztató polgármester, az elfogult rendőrkapitány és jegyző, a kedvenc ügyvéd, a hivatali visszaélés és packázás, a jogszabály- és jogsértés, az okirat hamisítás, az ingyenélés, a nyomozás és vádemelés, a kiskorú bántalmazása és veszélyeztetése, a családon belüli erőszak, az állatkínzás, a környezetszennyezés és 10 évnyi lehetetlen és kezeletlen állapot.