A felelős én vagyok

Megtudhattam végre, hogy mit is gondolhat a polgármester, illetve mi a családja véleménye arról a pokoljárásról, ami velünk történt Kispesten. Gajda Péter közeli hozzátartozója ugyanis a Facebook-on fejtette ki, hogy a felelős mindenért én vagyok. A fő hibánk szerinte az volt, hogy Kispestet választottuk otthonul. Valóban nem voltunk eléggé körültekintőek és figyelmesek, mert elhittük, hogy az egész kerületet elárasztó polgármesteri mosoly valódi, és nem annak takargatására szolgál, ami végül osztályrészül nekünk jutott.

A következőkben tételesen cáfolom a polgármesteri családtag állításait. 

kispest_sarok.jpg

Bal oldalon Kispest focicsapat-zászló, a sarokban emberi ürülék mésszel leszórva, mindez egy élelmiszerbolt oldalában

A hozzászólás

polgi_rokon.jpg

Az állítások tételes cáfolata

1.) Állítás: "Sajnos a rég lejárt lemezét ismerem". Cáfolat: A lemez még olyannyira nem járt le, hogy 2019 júliusában kezdődött a bírósági per: a 2500 oldalnál hosszabb nyomozati anyagból összeállított 13 oldalas, 10 vádpontot és 10 sértettet tartalmazó vádirat tárgyalása hosszú évekig fog még tartani. Az ügy minden résztvevője a helyén van, következmények nincsenek. Ráadásul egy másik kispesti helyszínen most is ugyanaz a zaklatással kivitelezett ingatlan-lopás van folyamatban, amelynek mi is áldozatul estünk

2.) Állítás: "ez az amit lejáratásnak hívnak!!!Cáfolat: Minden állításom alá tudom támasztani bizonyítékokkal. Az igazság feltárása és közlése nem lejáratás. Ha az igazság fáj, akkor az azt jelenti, hogy teszi a dolgát.

3.) Állítás: "Mindenki a saját elhatározásából költözik az adott kiválasztott házba, ill városba, településre ha nem elég figyelmes és körültekintő. Ki tehet róla...csakis azaz illető aki rossz lóra tett... és nem az önkormányzat és annak munkatársai!" Cáfolat: Mindent alaposan körbejártunk, tulajdoni lap rendben volt, a szomszédok pedig meg voltak esketve, hogy nem mondják el nekünk, mi történt otthonunk előző lakóival. A házunkat körbejártuk, többször, több napszakban. Nem látszott semmi különös, az pedig végképp nem látszott, hogy a Polgármesteri Hivatal valótlan okiratokkal machinált a szomszédban lévő épületnél. A minket zaklatókkal ekkor még nem találkoztunk, de ha láttuk volna is őket, akkor sem gondoltunk volna rosszra, mert külsőre nem látszanak annak, amik. Egyébként pedig nem "olyanok", mint amire a polgármester is gondolt velük kapcsolatban. Úgy tűnik, hogy az előítéletes vélekedés a  polgármesteri családtól nem áll távol. Megjegyzés: Ennyi erővel a Holokauszt áldozatait is felelőssé lehetne tenni azért, amiért nem voltak körültekintőek és náci vagy fasiszta, illetve később azzá váló országba költöztek. Mert - a családtag szavaival élve - rossz lóra tettek. Ez aztán az áldozathibáztatás csúcsa!

4.) Állítás: "D. úr azóta ezt a híranyagot rágja, és próbálja másra hárítani a saját rossz döntését.Cáfolat: A blogban megjelentett tartalmak egy négy éves kálvária során összegyűlt rengeteg anyag és adat webnapló-jellegű feldolgozása, amelyen 2019. januártól dolgozom. A feltáró munka közben ráadásul mindig keletkeznek új információk, mint például, hogy két egymástól független ügyben ugyanazt az ingatlan-machinációs módszert alkalmazta a Kispesti Polgármesteri Hivatal egyik ügyintézője. Mint ahogy 2019. június végén kaphattam kezembe azt a kispesti dokumentumot, amit a kedvemért három évvel később "reprodukált" az V. kerületi Építésfelügyelet. A híranyag így azóta is folyamatosan bővül, frissül. Megjegyzés: A hozzászólásban megemlített D. úr én vagyok (Dankó József).

5.) Állítás: "Nos...ennyi, és a propaganda nem egy személy fényezéséről, hanem egy testületi közösség eredményes munkájáról szól bármelyik médiumot is forgatja!!!Cáfolat: Elég csak szétnézni Kispesten, még kampányidőszakon kívül is minden sarkon a polgármester fotója mosolyog ránk. Most meg aztán végképp. Az Önkormányzat idén 200 millió forintnál (!) is többet költ a kerületi médiamegjelenésre, amelyben ömlik a siker az olvasókra, miközben azért még vannak hiányosságok, amikről nem esik szó, mint például olyan tények, amikről ez a blog is szól.