Köszönöm, Lackner Úr!

Néhány napja levelet hozott a posta, amelyben a kispesti kapitányság lakonikus tömörséggel arról tájékoztatott, hogy a "bejelentésem alapján keletkezett iratok az eljárás lefolytatása céljából megküldésre kerültek a BRFK Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály részére". Ebbe a másfél sorba rengeteg információt zsúfoltak bele, hiszen:

  • egyrészt azt jelenti, hogy a vérnyomás megnövelésére alkalmas elnevezéssel rendelkező szerv elé kerül az az ügy, amelyben immáron négy éve folytatok kényszerűen oknyomozást, és amely eredményéről, a feltárt és okiratokkal bizonyítható tényekről, visszaélésekről és bűncselekményekről pedig ezen blog felületén számolok be már egy teljes éve, leírva - többek között - azt, hogy hogyan működik az a hivatali ingatlan-machináció, amely hozzájárul a gyanútlan emberek otthonaikból történő elüldözéséhez, kisemmizéséhez.
  • másrészt mintha teljesült volna az a tavaly szeptemberi indítványom, amelyben azt kértem, hogy az ügyből elfogultság miatt zárják ki kispesti kapitányságvezetőt, és vele együtt a kerületi Rendőr-kapitányságot. Több mint három hónap telt el a kérelem benyújtása óta, és - bár a levél nem említi, hogy mi miatt teszik át más szervhez az eljárást - az időintervallum hossza miatt biztos vagyok abban, hogy a kizárási okok megállapításra kerülhettek, máskülönben az orrom alá dörgölték volna, hogy nincs itt kérem semmiféle elfogultság, illetve sima hatáskörhiány van.

korrupcio_elleni_foosztaly.jpg

Mindezt pedig Lackner Csaba köztiszteletben és minden gyanú felett álló önkormányzati képviselő Úrnak köszönhetem, hiszen ha ő nem tárja ország-világ elé, hogy hogyan mennek a dolgok a kerületben, és nem mesél korrupcióról, összefonódásról, százmilliós pénzekről, a kispesti kerületi vezetők viselt dolgairól, és nem említi meg annak az irodavezetőnek a nevét, aki főszerepet vállalt a mi "sztorinkban", akkor talán sosem indul nyomozás az ügyünkben. Most viszont a mi kispesti történetünk csatlakozni tud a nagy Lackner-Gajda-botrány miatt indult nyomozásokhoz, és kiderülhet, miért kellett négy évig kínlódnunk a családommal egy lehetetlen helyzetben, amely nem történhetett volna meg. Miért nem működött a jog, miért volt immunitásuk a törvényekkel szemben azoknak a személyeknek, akik el akartak űzni otthonunkból minketKöszönöm Lackner Csaba!

Ha tudott róla, azért, ha nem tudott, akkor meg azért

A XIX. kerületi Rendőr-kapitányság kizárásával tavaly szeptemberben, azaz még a Lackner-Gajda-botrány botrány kirobbanása előtt (!), azt szerettem volna elérni, hogy a nyomozás olyan szervezethez kerüljön, amely érdemben foglalkozik az ügyünkkel, és amely egészében vizsgálja meg a történteket. Mára viszont a bizalmam is végképp megingott a kerületi szervezetben, hiszen ha igaz az, amit Lackner Csaba elmondott a kiszivárgott felvételeken, márpedig miért ne volna igaz, ha sorra válnak valóra a jóslatai, akkor két rendkívül aggasztó opció állítható fel a kispesti rendőrség szerepével kapcsolatban:

  • 1.) a rendőrök tudtak arról, hogy egyesek a kerületben százmilliós tételben teszik magukévá a közpénzeket. Ez számomra fel sem merülhet lehetőségként, nem is gondolkozom rajta, ilyen egyszerűen nem lehet. 
  • 2.) nem tudtak arról a rendőrök, mi folyik a kerületükben. Ez csak egy fokkal jobb az első választási lehetőségnél. Milyen kapitányság az, amely orra előtt mindez megtörténhetett? Senkinek nem szúrt szemet? Nagyüzemben folyik a túlszámlázás, az ingatlan-machináció, a kólázás és még csak egy kis vizsgálat sem indul? Hogy lehetséges ez?!

falk.jpg

Elfogult-e a XIX. kerületi Rendőr-kapitányság?

Tanúként kívántak meghallgatni a XIX. kerületi Rendőr-kapitányságon a Kispesti Polgármesteri Hivatal Építéshatósági Irodával kapcsolatos ingatlan-átminősítéses ügyekben. A meghallgatásomra végül nem került sor, mert 2019 szeptemberben kérelmeztem a kapitányság kizárását azon oknál fogva, hogy az ügy elfogulatlan megítélése a szerv vezetőjétől - véleményem szerint - az alábbiak miatt nem várható:
- Amikor a családunkat érő folyamatos zaklatás miatt megkerestük a XIX. kerületi polgármestert, ő szakhatósági bejárást hirdetett. A szakhatósági bejárást Gajda Péter polgármester – annak megtartása előtt pár nappal – lemondta. A városvezető írásban a következő módon indokolta döntését: „a tervezett bejárást Kapitány Úr személyes kérésére mondtam le”
- A XIX. kerületi Rendőr-kapitánysággal szemben egy évig pereskedtem, miután közérdekű adatigénylésemet csak 11,5 millió forint költségtérítésért lettek volna hajlandóak teljesíteni. A per a kapitányság teljes vereségével végződött. A milliós költségtérítés helyett a rendőrségnek kellett több mint negyedmillió forint perköltséget fizetni, ráadásul az ítélet alapján döbbenetes számot voltak kénytelenek közölni. Kiderült, hogy a rendőrség 2016-ban Kispesten 384 ügyben rendelt ki védőt, ebből a kispesti kapitányság „kedvenc” védőjének 267 kirendelés jutott. Vagyis az összes kirendelés majd' 70 százaléka egyetlen ügyvédé lett. Ez az ügyvéd képviselte azokat a gyanúsítottakat is, akik a családomat és engem zaklattak a X. kerületi kapitányságra elfogultság miatt áttett eljárásban érintett ügyben.
- A kispesti építéshatósági „anomáliák” miatt 2017 februárjában a XIX. kerületi Rendőr-kapitánysághoz fordulva kértem annak kivizsgálását, hogy a Kispesti Építéshatósági Iroda által épület fennállását igazoló hatósági bizonyítványok esetében megtévesztették-e a hatóságot. A kerületi kapitányság a bejelentésem sajnos a Kispest Önkormányzat jegyzőjének továbbította. A jegyzői vizsgálat „természetesen” még abban az esetben is megállapította a jogszerűséget, amelyről – még a hivatal saját meglátása szerint is – bűncselekmény elkövetése volt megállapítható.
- A Független Rendészeti Panasztestület állásfoglalása szerint a XIX. kerületi Rendőrkapitányságtól a X. kerületi kapitányságra elfogultság miatt került át az a nyomozás, amelynek – többek között – én vagyok a sértettje. A panasztestület állásfoglalásának és a törvény szövegének összevetése alapján olyan, mintha az elfogultság a kapitányságvezető személyével kapcsolatban került volna megállapításra. 
- A XIX. kerületi Rendőr-kapitányság egy 2017. évi végzésében (01000-105/992-17/2017.P.) leírta, hogy a Rendőrkapitányság vezetője – engem név szerint megemlítve – személyes érintettsége okán kéri a saját kizárását, mivel a tárgyilagos elbírálás részéről nem biztosítható.

A XIX. kerületi Rendőr-kapitányság legutóbbi leveléből nem derült ki, hogy elfogadták-e eme érveimet, mindenesetre a vizsgálat XIX. kerületi Kapitányságról átkerült BRFK Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztályára. Ezek alapján elég valószínű. 

kameraval_megfigyelt.jpg

Lehetetlen történet

Aki a fentiek alapján esetleg kedvet kapott volna a teljes sztori megismerésére, az ezen a linken kedvére olvasgathat arról, ahogy egyetlen kispesti sufniba bezsúfolódott az ingatlanmaffia, a kertvárosi terror, a zaklatás, az erőszakra biztató polgármester, az elfogult rendőrkapitány és jegyző, a kedvenc ügyvéd, a hivatali visszaélés és packázás, a jogszabály- és jogsértés, az okirat hamisítás, az ingyenélés, a nyomozás és vádemelés, a kiskorú bántalmazása és veszélyeztetése, a családon belüli erőszak, az állatkínzás, a környezetszennyezés és 10 évnyi lehetetlen és kezeletlen állapot.

rabbit_hole.jpg