Kapitány Úr személyes kérésére
A magát elfogultnak nyilvánító/érző kerületi rendőrkapitány személyesen kérte Gajda Péter polgármestert, hogy ne vizsgálja a kispesti "terrorcsalád" bűntanyáját és ügyét. A kapitány cáfolta a polgármester állításait. Elképesztő történet következik.
Illegális "ház" deviáns lakókkal
Minden onnan indult, hogy bűncselekmények elkövetése révén megvalósított "ingatlanmachinációval" keletkezett egy "ház" Kispesten, ami nem lehetne úgy és ott, ahogy és ahol van. A házban egy "terrorcsalád" lakott, amely vígan és következmények nélkül zaklathatta 9 éven át a környezetében élőket, üldözött el családokat.
A siker csúcsán, a legyőzhetetlenség illúziójától fűtve
Aláírásgyűjtés a semmiért
Mi 2014 végén költöztünk bele ebbe a helyzetbe, és már 2016 augusztusában arra kényszerültünk, hogy aláírást gyűjtsünk. A szomszédaink közül 31-en írták alá azokat az aláírásgyűjtő íveket, amelyben Gajda Péter kispesti polgármestertől kértünk segítséget az egész lakókörnyezet életét megmérgező, több családot ellehetetlenítő helyzet megoldásában. Mivel az aláírásgyűjtéssel érintett témakörben még csak választ sem kaptunk a Polgármesteri Hivataltól, ezért 2017 márciusában polgármesteri fogadóórán kerestük meg Gajda Pétert. A polgármester a személyes találkozón azt mondta, hogy "forduljunk egy erősebb emberhez", és "szívlapátra szívlapáttal kell felelni".
A sosemvizsgált bűntanya
Nem hagytuk ennyiben a dolgot, és végül sikerült elérni (kikönyörögni), hogy Gajda Péter polgármester az ügyünkben szakhatósági bejárást hirdessen! A bejárásra - ami amolyan helyszíni szemle lett volna nálunk, a mi házunkban - 2017 májusában került volna sor. Úgy vártuk, mint a megváltást! Az érintett illetékes és hatáskörrel rendelkező kerületi szakhatóságok végre kijöttek volna hozzánk, és foglalkoztak volna az ügyünkkel! És talán még a "terrorcsalád" mellettünk lévő "házába" is kimennek, amelyből minden bajunk ered, amelyet hivatalos eljárásban még sohasem vizsgált senki, és amely bemondásra lett "lakóház" kilenc évvel ezelőtt.
A rejtett, közterületről megtalálhatatlan ház, ideális búvóhely
Ami törvényen kívüli, az az is marad
Úgy tűnik, hogy Kispesten nagyon erős a hagyománytisztelet. Ha egy ingatlan évek óta a hatóságok látóterén kívül van, akkor ezt a tradíciót meg is őrzik. Történt ugyanis, hogy a várva várt bejárást Gajda Péter polgármester először egy héttel későbbre halasztotta, majd két nappal a módosított időpont előtt lemondta. Ennyi? Ennyi.
Akinek mindent szabad volt, a klánvezér
A polgármester a kapitányra hivatkozik
Letaglózott a polgármester visszalépése, cserbenhagyásként éltem meg. Minket, törvénytisztelő állampolgárokat odavetettek a deviánsok prédájául. Elkeseredésemben levélben kerestem meg Gajda Pétert, aki elképesztő dolgokat válaszolt. A következőkről tájékoztatott:
- a szakhatósági bejárást azért nem tartja meg, mert azzal „Kapitány Úr meglátása szerint indokolatlanul növelnénk tovább a feszültséget”.
- Az ügyben az egyik önkormányzati képviselő is megkérdezte a polgármestert. Neki már úgy fogalmazott, hogy a "tervezett bejárást Kapitány Úr személyes kérésére mondtam le.”
Ez a két magyarázat mélyebb ütés volt, mint maga a bejárás lemondása. Hogyan növelné tovább a feszültséget a polgármester jelenléte?! És egyáltalán a kispesti rendőrkapitány miért állít ilyeneket?! Miért kéri azt a polgármestertől, hogy ne vizsgálódjon a több családokat zaklató emberekkel és azok "házával" kapcsolatban?!
Azt csak úgy mellékesen jegyzem meg, hogy az elmaradt bejárás után a "terrorcsalád" halálosan megfenyegetett engem, majd lincseléshez sorakoztak fel otthonunk kapujában. Eddig sem voltak szégyellősek, de ezután "valamiért" nagyon felbátorodtak és fokozták a ránk nehezedő nyomást.
Áh, nem nőtt a feszültség, csupán lincselni jöttek (a képen a kapunkban acsarkodnak)
A kapitány cáfolja a polgármestert
A Független Rendészeti Panasztestület vizsgálati anyagában a kispesti kapitány cáfolta Gajda Péter polgármester állítását a szakhatósági bejárás lemondásával kapcsolatban. A kapitányság az okiratban így fogalmazott: "a kerületi polgármester levélben kért karhatalmi biztosítást az ő személyes megjelenése esetére. A polgármestert a rendőrkapitány tájékoztatta, hogy erre jogszabályi felhatalmazás hiányában nem tudnak karhatalmi erőt biztosítani." A kapitányság tájékoztatása értelmében tehát a kapitány részéről nem volt olyan személyes kérés a polgármesterhez, ami a szakhatósági bejárás lemondására irányult volna!
Karhatalom nélkül nem mer eljönni hozzánk a polgármester?
A kapitány cáfolatát nem tudom másként értelmezni, mint hogy a kapitányság nem biztosította a polgármester által kért rendőri védelmet a bejárás megtartásához, ezért Gajda Péter nem mert eljönni hozzánk. Hozzánk! Oda, ahol három kislányom élte úgy mindennapjait, hogy nem kaptunk karhatalmi védelmet. Pedig a klánvezér a szomszédunkban lakó kislányok alól simán kilőtte légpuskával a medencét úgy, hogy a gyerekek benne fürödtek.
A egyik kislányom rajza a mindennapokról
Hirtelen elvész a jogkör
Érteni szerettem volna mi történt, fel akartam oldani a kapitány és a polgármester állításai közötti ordító ellentétet, ezért feltettem kérdésem Gajda Péter polgármesternek arról, hogy akkor valóban csak a rendőri védelem hiánya miatt mondta-e le a szakhatósági bejárást. Gajda Péter ekkor módosította a korábbi magyarázatát, és nem a kapitányra tolta a visszalépés okát, hanem a következőt válaszolta: "Polgármesterként nincs jogköröm eljárni az ügyben". Ez a válasz is nagyon "vicces". Hiszen nem neki kellett volna eljárnia polgármesterként, hanem az ügyben feladatkörrel rendelkező szakhatóságoknak, ahogy történt is volna, ha ő nem mondja le a szakhatósági bejárást. Hiszen kik tudnának eljárni, ha nem a szakhatóságok?! Kivéve ha ezt meggátolják.
Elfogult kapitányság
Az már csak hab a tortán, hogy pont ebben az időszakban a Kispesti Rendőrkapitányságról a "terrorcsalád" elleni nyomozás átkerült Kőbányára. A Független Rendészeti Panasztestület vizsgálatából derült ki, hogy az áthelyezésre a BRFK XIX. kerületi Rendőrkapitányság állítólagos elfogultsága (!) miatt került sor!
Nem értem
Elfogult kapitányság? A kapitány személyes kérése lefújt polgármesteri vizsgálat? A polgármestert cáfoló kapitányság? Mi ez az egész?! Csak azt tudom, hogy van egy "lakóház" Kispesten, amelyet udvarként nyilvántartott sufniból „varázsoltak” két darab A4-es papírdarabbal néhány hónap alatt. A házban lakott egy "család", amely megtehetett bármit következmények nélkül. Kispesten szinte minden szerv belekeveredett az ügybe, hogy aztán jól kivonuljon belőle különböző indokokkal (a jegyző és a kapitányság például elfogult). Így a 9 éve tartó elképesztő történetnek nincs olyan szála, amit kispesti hatóság vizsgálna (én legalábbis nem tudok róla). Még a nyomozást is a Kőbányai Kapitányság folytatta le.
--------------------------
Utólagos kiegészítés: elkészült a teljes történetet összefoglaló bejegyzés, amely EZEN a linken érhető el.