Volt egy álmunk a feleségemmel, szerettünk volna erőnkhöz mérten jobbá tenni a világot. Csatlakoztunk a rendszerkritikus tábor különféle csoportjaihoz, jártunk a találkozókra, terveztük a jövőt és a teendőinket, részt vettünk eseményeken és felvonulásokon, tanulmányoztuk bolygónk, annak élővilága és az emberiség javát szolgálni hivatott elméleteket és módszereket. Szinte szívtuk magunkba azokat a részegítően izgalmas új információkat, amik átalakították gondolkozásunkat, majd a felvértezett tudással nagy lelkesedéssel vágtunk bele a közösségépítésbe és a gondolatok továbbadásába. Alapítottunk Facebook oldalt és honlapot, folyamatosan gyártottuk a gondolatébresztő tartalmakat, havonta szerveztünk több száz főt megmozgató szemléletformáló közösségi eseményeket. Egész családunkkal átálltunk a "tudatos" életmódra, így nem csak beszéltünk arról, hogy mi a jó, hanem meg is valósítottuk azt. Örömteli, izgalmas, pezsgő időszak volt. Aztán Kispestre költöztünk, és mindennek vége lett.

A dágvány lehúz, lenyúz

Új otthonunkban megkezdődött egy négy évig tartó keserves időszak, amely során elvesztek az álmok. A túlélésért folytatott napi küzdelem mellett először nem maradt idő találkozókra járni, aztán cikkeket írni, végül a levelekre sem maradt erő válaszolni. Elmaradtak a világmegváltó gondolatok, lesüllyedtünk abba a kispesti dágványba, amelyet az ingatlanmaffia ténykedése, a zaklatás és elüldözés, az erőszakra biztató polgármester, az elfogult rendőrkapitány és jegyző, a kedvenc ügyvéd, a hivatali visszaélés és packázás, a jogszabály- és jogsértés, az okirat hamisítás, a kiskorú bántalmazása és veszélyeztetése, a családon belüli erőszak, az állatkínzás, a környezetszennyezés és 10 évnyi lehetetlen és kezeletlen állapot határozott meg.

Új álom az ostromlott erődben

A családi életünknek az ostromlott erőd szükségletei szabtak rendkívül szűk kereteket, és kényszerből ebbe öltük erőnket, időnket, figyelmünket és javainkat. Bevasaltuk az otthonunkat, rögzítettük és archiváltuk életünket. A kislányaink megtanulták a dzsungel (esetünkben Kispest) törvényeit, ismerik a bizonyíték fogalmát, képesek az erre alkalmas eszközök rutinos használatával bűncselekmény elkövetését rögzíteni. Szóval az életünk felett átvette a hatalmat és az irányítást a Maslow-piramis legalapvetőbb foka, a biztonságért, azaz a puszta létért folytatott küzdelem. Erre ráment az emberi kapcsolataink jelentős része, elmaradt és odalett minden korábbi hobbink, tervünk és célunk. Új álmunk lett: biztonságban élni és otthonra lelni a saját házunban.

A saját zombi-apokalipszis falunk

Négy évvel beköltözésünk után hazaértünk

Négy évig küzdöttünk azért, hogy beköltözésünk után otthonra leljünk a saját házunkban. Végül sikerrel jártunk, és nem kellett elmenekülnünk. Hazaértünk. Hazaértünk, és szétnéztünk magunk körül, hol is élünk, meg hát mi is történt a nagyvilágban, amíg "távol" voltunk. Látjuk, hogy a bolygó rosszabb állapotban van, mint négy éve. Sajnos most még nincs erőnk a világért cselekedni, kifáradtunk. Megelégszünk azzal, hogy a meggyilkolt kertünket keltjük életre, ültetjük a fákat, virágokat, gondozzuk őket. Figyeljük, hogy visszatelepülnek a tücskök és bogarak, donganak a méhek és csivitelnek a madarak. Élünk és éltetünk. 

Néma cinkosok kerülete

Leállhatnék ezzel a bloggal és a kutakodással, hiszen a sorstól/Jóistentől/Krisnától/véletlentől (mindenki válassza a világnézetének megfelelőt) még a kerületi hivatalok ellenállása ellenére is megkaptuk azt, amire annyira vágytunk. Ugyanakkor mások nem ilyen szerencsések, és amin keresztül kellett mennünk, az máshol is megtörténik, jelenleg is zajlik. Most is embereket üldöznek el otthonaikból, semmizik ki őket az "ordasok". Ráadásul a mi és sorstársaink kínján nyerészkedő hivatalnokok és vezetőik továbbra is kényelmesen ücsörögnek a székeikben, és élvezik a bűnös úton szerzett javaikat. Emellett nem mehetünk el szó nélkül, mert akkor néma cinkosaik lennénk mi is. Ahogy oly sokan ebben a kerületben.

V mint vérbosszú - helyett civil kurázsi

A kerületi polgármester azt mondta nekünk, hogy "szívlapátra szívlapát a válasz", azaz azt javasolta, hogy a minket zaklató emberekkel szemben alkalmazzunk erőszakot. Már akkor sem értettünk vele egyet, és most sem látjuk helyénvalónak, hogy az általa vezetett polgármesteri hivatalban szívlapáttal kellene intézni ügyeinket. A vérbosszú helyett a civil kurázsi az arányos válasz, ezért úgy néz ki, hogy - mint a régi szép rendszerkritikus időkben, amikor együtt vonultam november 5-én a Guy Fawkes maszkot viselő Anonymous-os srácokkal - eljött az ideje annak, magamra öltsem az álarcot, és felkutassam azokat az információkat, amelyek révén illő módon tudom viszonozni mindazt, amit kaptunk, azoknak, akiknek "köszönhetjük". Hogy fény derüljön az egész kerületet ellepő széles mosoly mögé rejtőző bűnre.