Így fogytam 20 kilót tartósan, jojó nélkül

Pár éve még 93 kiló voltam, jelenleg azért küzdök, hogy ne csökkenjek 73 kiló alá. Most már nem csak a 14 évvel ezelőtti alkalomra varratott esküvői öltönyöm, hanem még a gimis focicsapatunk meze is simán feljön rám. A továbbiakban nyolc pontban összefoglalom hogyan sikerült mindezt futás és koplalás nélkül, puszta életformaváltással megvalósítani. Íme:

aktualis_2.jpg

Az egyik személyi edzőm, láthatóan túlsúllyal küzd

1.) Négy évvel ezelőtt (2014. december 21-én) Kispestre költöztünk a három kislányommal és a feleségemmel egy nyugodt, kertvárosi környezetbe. Minden adott volt az élet élvezéséhez, és a további súlygyarapodáshoz. De nem így történt, mert egy idő után kiderült hogy egy "terrorcsalád" a szomszédunk, akik otthonunk előző lakóit is elüldözték. Ekkor összeszorult a gyomrom, némileg csökkent az étvágyam. >>> Mínusz 1 kg.
2.) A "terrorcsalád" tagjai elkezdtek módszeresen zaklatni minket, éveken át próbálták ellehetetleníteni az életünket. Nagyon profik voltak, igazi feketeöves zaklatók. Repült és folyt minden hozzánk, üvöltöztek, fenyegettek halálosan, jöttek lincselni, kínozták a kutyánkat, sorolom ezen blog korábbi bejegyzéseiben sokáig. Sötét és nyomasztó lett az élet, az otthon töltött idő nem a munka utáni pihenésről, hanem a túlélésért vívott küzdelemről szólt. Valahogy nem esett jól az étel >>> Mínusz 2 kg.
3.) Sok fizikai munkát igényelt a behatolást gátló kerítések és az átdobált kövek ellen védelmet nyújtó lugas megépítése. Erő és elégetett kalória kellett a kigyomirtózott fáink kiásásához és feldarabolásához, valamint a védekezési céllal elvégzett földmunkákhoz, a kiirtott növényzet állandó újraültetéséhez. Sokat hajlongtunk a folyamatosan áteső építési törmelék összeszedegetése során is. >>> Mínusz 2 kg.
4.) Hiába fordultunk a kerületi rendőrséghez, a járőrök a történteket sima szomszédvitának tekintették és lebeszéltek minket a feljelentés megtételéről, illetve esetenként azt javasolták, hogy forduljunk a jegyzőhöz. Egy idő után kiderült, hogy a jegyzőhöz hiába megyek, ő nem fog intézkedni, többnyire visszairányított a rendőrséghez. Amikor már elég sokat szenvedtünk és összegyűlt a zaklatás bűncselekmény elkövetésének alapos gyanújához elegendő sérelem, megtettem a feljelentést, és elindult a nyomozás, ami azonban csak olaj volt a tűzre. A "terrorcsalád" ezután még nagyobb nyomás alá helyezett minket, és a nyomozás elindulásának nem volt olyan hatása, ami bármiben korlátozta volna őket. Az életünk igazi rémálommá vált. >>> Mínusz 5 kg.
5.)  Bár kinyomoztam, hogy milyen bűncselekmények elkövetése révén lakhat mellettünk a "terrorcsalád", a hatóságok mindig megmagyarázták, hogy mindig minden jogszerű. Ráadásul miután az összes rendelkezésre álló jogi eszköz csődöt mondott, felismertük, nincs törvényes módja annak, hogy belátható időn belül biztonságos, normális, emberi életünk legyen. Az igazságtalanság ezen szintjének megtapasztalása olyan belső feszültséget okozott, ami végképp elvette az evés nyújtotta örömöt. >>> Mínusz 3 kg.
6.) A kialakult helyzet ellenére megmaradt végtelen optimizmusom és az élet iránti hódolatom kifejezéseként ettem néhányszor a kertünkben - a gyomirtózás és szennyvízzel történő elárasztás ellenére - megmaradt növények terméseiből, ami minden esetben magas lázzal és görcsökkel ágynak, más kényszerítő erő révén WC-nek szegezett több napra. Ez rapid, több kilós súlyvesztést okozott. >>> Mínusz 2 kg. 
7.) Négy év után kész voltam: nem bírtam "megemészteni" azt a helyzetet, amibe kerültünk, így az állandó idegeskedés és feszültség, illetve keserűség ráment a gyomromra. Mindezek után szinte természetesnek tekinthető, hogy IBS-t (irritábilis bél szindróma) diagnosztizáltak nálam. Orvoshoz azért fordultam, mert már ott tartottam, hogy rosszul lettem, amikor ettem. Ezért inkább nem ettem, de idővel így is rosszul lettem - az éhség miatt. Így aztán vagy az éhség miatt bekövetkező rosszullét, vagy a kajakómára emlékeztető, ám több napig tartó és rendkívül lehangoló erőtlen állapot váltogatta egymást. >>> Mínusz: 5 kg 
8.) A diagnózis után kísérletezésbe kezdtem, amely során rájöttem mik azok az ételek, amiket ehetek és miket nem. Kiderült, hogy az állati eredetű ételek, így a hús, a tejtermékek és a tojás is károsak rám nézve. Elhagytam ezeket és így nem vagyok rosszul, ha eszem, ráadásul visszanyertem az erőm (pl. képes vagyok blogot írni)! Szóval a lencseleves és barátai felváltották a Pékné módra készített csülköt, amivel radikálisan csökkent a bevitt tápérték, nem kell tartanom attól, hogy visszajönnek a kilók. 

Megemészthetetlen

zaklatóink végül "kiléptek" az életünkből, ami normális mederbe került, akár meg is nyugodhatnék, az okafogyottá vált IBS pedig szépen elmúlhatna. De nem akar elmúlni, mert "megemészthetetlen" az igazságtalanság. Hogy a jog eszközeivel semmire sem mentünk, hogy az állam teljesen magunkra hagyott minket egy ilyen helyzetben. Nem tudom elfogadni, hogy a hatóságok egymásra mutogatnak, vagy elfogultak és kilépnek az ügyből. Hogy hibáznak, de mindig egy irányban. Megemészthetetlen, hogy vannak olyanok, akik mindent megtehetnek következmények nélkül. Nem akarom elfogadni, hogy csak azért élhetünk most már emberi módon az otthonunkban, mert a "terrorcsalád" vezetője egy másik ügyben hibát követett el. Nem tudom elfogadni, hogy ilyen helyzetben csak a menekülés vagy az erőszak a megoldás, mint ahogy a polgármester is javasolta. Nem fogadom el, hogy mindez így lehet, és nincs következménye semminek, hogy máshol másokkal ugyanez megtörténhet vagy épp megtörténik. Nem tudom megemészteni, hogy nincsenek válaszok arra, miért lehetett 9 éven a hatóságok tudtával, ám következmények nélkül családok életét tönkretenni. Hogy csak a puszta véletlen következménye ezen állapot megszűnése.

--------------------------
Utólagos kiegészítés: elkészült a teljes történetet összefoglaló bejegyzés, amely EZEN a linken érhető el.