Hétvégén voltam a kertünkben, és... nem történt semmi! Senki nem üvöltötte, hogy elvágja a torkom, nem repült felém kődarab, nem hallottam lövéseket, nem akartak meglincselni, nem locsoltak szét slaggal. Egyszerűen csak annyi történt, amit manapság normálisnak lehet nevezni: a saját kertünkben növényeket ültettem csendben, illetve levagdostam a meggyilkolt fáink elszáradt ágait. Ennek korábban is így kellett volna lennie, de "egyesek" bármit megtehettek velünk szemben, túlságosan hosszú időn át. Az éveken át tartó korlátlanság következményeként a múlt héten meglepő hivatalos levelet hozott a posta. Az agyonzsúfolt borítékban ott feszített a minket éveken át zaklató kispesti "terrorcsalád" teljesítményét értékelő vádirat. A dokumentumból kiderült, hogy a sok évnyi kínunk és két és fél évnyi nyomozás az ügyész szerint mennyi büntetést ér a büntetőjog nyelvén. Bevallom, csalódtam.

A vádirat: 13 oldal, 10 vádpont és 10 sértett

Csalódtam, de pozitívan. Azt hittem, hogy majd lesz egy-kis ejnye-bejnye felfüggesztett, esetleg pénzbírság. Aztán végigolvastam a 2500 oldalnál is hosszabb nyomozati anyagból összeállított 13 oldalas, 10 vádpontot és 10 sértettet tartalmazó vádiratot, amely végén ott a bűvös szám: az első rendű vádlott esetében a büntetés - tárgyalás nélkül - 2 év letöltendő börtön, ami tárgyalással akár 4 év is lehet. A másodrendű vádlott esetében a büntetés 1 év 6 hónap börtön, ha lemond a tárgyaláshoz való jogáról. Ha kockáztat, és ragaszkodik a tárgyaláshoz, akkor akár 3 évet is kaphat. Négy évig szenvedtünk, ami egy hosszas bírósági tárgyalás során akár 3-4 év börtönt "érhet". Arányosnak is nevezhetném. 

Nekünk két vastag, vádirattal tömött borítékot hozott a postás, a kislányaink ezek szerint nem váltak az ügyben sértetté (akkor öt ilyen borítékunk lenne)

Mindez a semmiért

Merengek. Nem okoz elégtételt a büntetés lehetséges mértéke. Nem okoz, mert mindössze annyit akartam elérni, hogy biztonságban élhessünk az otthonunkban. A minket terrorizáló emberek utólagos megbüntetése már nem hozza vissza azokat az éveket, amiket a normális emberi lét elérésének oltárán voltunk kénytelenek feláldozni. Négy elvesztegetett év. Ha nem következik be egy tőlünk független, nem várt esemény, illetve nem történik árulás a klánon belül, akkor mi még most is a kispesti "terrorcsalád" közvetlen szomszédságában laknánk, és szenvednénk. Már maga a nyomozás három évvel ezelőtti elindulása is csak olaj volt a tűzre, ami rendkívül sokat rontott az addig sem rózsás élethelyzetünkön. Így el sem tudom elképzelni, hogy a mostani vádemelésnek milyen következményei lennének a szomszédsági viszonyra. Főleg, mert várhatóan éveken keresztül járhatunk majd a bíróságra, hiszen - ismerve a "terrorcsalád" tagjait - nem mennek bele a tárgyalás nélküli fix börtönbüntetésbe.

Tárgyalás nélkül 2 év letöltendő börtön

A kispesti rögvalóság Maslow-piramisa

Elvesztettünk négy évet az életünkből azért, hogy elérhessük azt, ami a ma valóságában magától értetődőnek nevezhető: biztonságban élni a saját otthonunkban. Négy évig a túlélésért küzdöttünk, hogy ne kelljen nekünk is elmenekülni, ahogy otthonunk előző lakói tették. Ez idő alatt a családi életünket az ostromlott erőd szükségletei határozták meg, erre fordítottuk és ebbe öltük erőnket, időnket, figyelmünket és javainkat. Bevasaltuk az otthonunkat, rögzítettük és archiváltuk életünket. A kislányaink megtanulták a dzsungel (esetünkben Kispest) törvényeit, ismerik a bizonyíték fogalmát, képesek az erre alkalmas eszközök rutinos használatával bűncselekmény elkövetését rögzíteni. Szóval az életünk felett átvette a hatalmat és az irányítást a Maslow-piramis legalapvetőbb foka, a biztonságért, azaz a puszta létért folytatott küzdelem. Erre ráment az emberi kapcsolataink jelentős része, elmaradt és odalett minden korábbi hobbink, tervünk és célunk. 

Naplemente az utcánkban - talán most már besüt a nap!

Túl sokat járt a korsó a kútra, következménye lett a következménynélküliségnek

Szomorú vagyok, hogy ez az egész - a hatóságok által - "szomszédvitának" titulált és akként kezelt (nem kezelt) história eddig eljuthatott/fajulhatott. Már otthonunk előző lakóinak elüldözésekor megálljt kellett volna parancsolni a "terrorcsaládnak"! Ha akkor megállítják őket, akkor nem szabadulnak el teljesen, és nem lapátolnak ennyi sarat a saját nyakukba. De a hatóságok túlontúl elnézőek, esetenként pedig kimondottan támogatók/bátorítók voltak velük, és nem volt következménye egyre durvuló tetteiknek. A Kispesti Önkormányzat Polgármesteri Hivatala - többek között - okiratot adott nekik ahhoz, hogy sufniból lakóházat, míg egy másik engedéllyel vasúti töltésből életveszélyes utat "varázsoljanak". A jegyző elfogultnak minősítette magát az ügyükben, viszont jogszerűnek talált egy bűncselekményt. A kispesti rendőrkapitányság esetükben szintén elfogultnak érezte magát, ám kiderült, hogy tévesen. De ettől még a kapitány lebeszélte a polgármestert arról, hogy kilátogasson a környékre. Közben nyugodtan élhettek a rezsimentes "házukban", mérgezték a környezetet, kínozták az állatokat. A következménynélküliségnek azonban - kilenc év elteltével - olyan vádiratban testet öltő következménye lett, amely mostanra akár letöltendő börtönbüntetésbe is torkollhat. Szóval most az a korsó eltört, vagy eltörték. 

Mégis miért?!

Ha a minket zaklató személyek - akik immáron a vádlotti minőség hátrányaival kénytelenek szembenézni -  ragaszkodnak a bírósági tárgyaláshoz, akkor talán végre lesz lehetőség szabályozott keretek között kérdést intézni hozzájuk - ellentétben az eddigi "aki hangosabb és ordenárébb, annak van igaza" állapot helyett. Egyetlen szelíd kérdésem volna csak, mégpedig az, hogy "Miért csinálták ezt velünk, mi volt az értelme, célja"? Mert nem értem. Semmi előnyük, hasznuk nem származott abból, amit csináltak. Legfeljebb csak a mi kínzásunk okozta élvezet. 

Semmi értelme, mégis csinálja - tárgyalás nélkül 1 év 6 hónap letöltendő börtön

A gonoszság azon foka, ami még engem is megdöbbent

Úgy vélem, elég jól ismerem a volt szomszédaimat, amiket az Index a "terrorcsalád" névvel illetett. Órákig tudnék - bizonyítékokkal alátámasztott módon - mesélni azon borzalmas, és egyben bűncselekményeket megvalósító emberi minőségről, amit képviselnek. Ehhez képest elképedve olvastam a vádiratban azon mélységről, amelyet az első rendű vádlott volt képes megvalósítani. Nem gondoltam volna, hogy ennyire messze áll az emberi lét mivoltjától. Ez a "lény" ugyanis képes volt a nevelésére bízott kiskorú gyerekeket fojtogatni! A nyakuknál fogva felemelni, a falnak szorítani, a fejüket a falba, szekrénybe verni. Verte őket ököllel, tenyérrel, fakanállal. Volt, hogy rugdosta, míg heti egy alkalommal hideg vizes zuhany alá állította őket. Ezen a ponton ismét gratulálnék a kispesti gyermekvédelmi rendszernek, amely mindezt tűrte/szemlélte, illetve 2018-ban újra lehetőséget adott a megismétlésére. Még szerencse, hogy a kőbányai rendőrök közbeavatkoztak és pontot tettek az ügy végére.

A bántalmazó a bántalmazott kiskorúakkal

Kertvárosi idill

Szóval voltam a kertünkben. Az elmúlt évek alatt mélyen belém ivódtak azok a reflexek, amiket ilyen esetben el kellett végezni. Ezért, amikor elindultam a kert felé, megnéztem, áll-e valaki a megfigyelőállásukban. De nem volt, ahogy a "terrorcsalád" háromnegyed évvel ezelőtti eltűnése óta nincs ott senki. Megtapogattam zsebem, hogy nálam van-e a telefonom, azaz tudok-e segítséget, rendőrt vagy mentőt hívni, tudom-e rögzíteni, ha bűncselekmény történik. De erre sem volt szükség, béke és nyugalom honolt a kertben. Elképesztő volt! Álltam, ott, a megmérgezett, de élni akaró kertünkben. Élveztem, hogy süt a nap! Értékeltem, nagyon-nagyon, ami adatott, mert megadatott nekünk is végre, hogy a saját kertünkben lehessünk. Megtanultam értékelni azt, ami másnak evidens: otthon biztonságban vagyunk. Ez csodálatos érzés! 

Kertünk jellegzetes túlélő félfái, a "szerencsések", amelyek szinte menekülnek egy irányba, el a "terrorcsalád" házától (a fák többi része belehalt a gyomirtózásba)

--------------------------
Utólagos kiegészítés: elkészült a teljes történetet összefoglaló bejegyzés, amely EZEN a linken érhető el.