Beigazolódó összeesküvés-elmélet

...vagy egy bolond százat csinált?

Az összeesküvés-elmélet egy olyan közéleti álláspont, amely feltételezi, hogy feltáratlan vagy indokolatlannak látszó események mögött egy meg nem nevezett csoport áll. Miközben olvasgatom a kispesti híreket, hallgatom a nyilvánosságra került Lackner-hanganyagot, egyre inkább megerősödik bennem, amiről eddig is meg voltam győződve, de egyértelműen igazolható módon nem tudtam alátámasztani, így csak amolyan összeesküvés-elmélet szintjén vettem számításba annak lehetőségét, hogy egy maffiával küzdünk évek óta. Hallgatom Lackner Csaba szavait, olvasom a híreket, és közben kirajzolódik, miért kellett négy évig kínlódnunk a családommal egy lehetetlen helyzetben, amely elméletileg és jogilag nem történhetett volna meg. Most kezd érthetővé válni, miért nem működött a jog, miért volt immunitásuk a törvényekkel szemben azoknak a személyeknek, akik el akartak űzni otthonunkból minket. Most már az is lehet, hogy nincs üldözési mániám, hanem tényleg létezik egy, a színfalak mögött rejtőző és ellenünk dolgozó összefonódás. 

conspiracy_theory.jpg

Az összeesküvés-kirakó legújabb elemei

Olvasok, hallok és látok, rakosgatom a kirakó hiányzó elemeit. Elhangzik egy név, méghozzá annak az irodavezetőnek a neve, aki az  ingatlan-machinációs módszerével képes lakóépületet  "teremteni" egyetlen papírlappal, megfelelő körülményt létrehozva a gyanútlan emberek elüldözéséhezA mi kispesti történetünk egyelőre az ő személye révén kapcsolódunk a Lackner-Gajda-botrányhoz, de már ennyi is elég, hogy a hanganyagban elmesélt módszerek és összefonódások alapján igazoltnak lássam az összeesküvés-elméletem: a hatóságok egyes tagjai a háttérben sötét üzelmeket folytatnak mások kárára. Azt, hogy Kispesten a kerület vezetői a hivatalos munkakapcsolaton túli feltáratlan "üzleti" viszonyban vannak egymással, a döntéseiket pedig nem az igazság és a törvények szellemében, hanem az önös célok és a haszonszerzés érdekében hozzák.

ugyintezo.jpg

Az irodavezető varázsol, itt épp lakóépületet csinál piacból

Egyre magasabbra érő szálak, folyamatosan terebélyesedő ügy

A mi kis kispesti ügyünk legjellemzőbb ismérve, hogy az évek múlásával nem a megoldás felé haladt, hanem egyre mélyebbre jutott a nyúl üregében. A történet folyamatosan bővült, bonyolódott, egyre több szereplő keveredett bele, és mindig magasabbra nyúltak a szálak. Így hát ami kezdetben csak egy egyszerű szomszédvitaként indult, az mostanra egy önkormányzati maffia-tevékenységhez kapcsolódó sztorinak látszik.

rabbit_hole.jpg

Vajon milyen mély a nyúl ürege?

A véletlenek sorozata?

Lehetséges persze, hogy a hatóságok és a kerületi vezetők pusztán a véletlen folytán tévedtek és mulasztattak mindig egy irányban, azaz a mi kárunkra és a minket zaklatók javára, ám talán mégis elgondolkozásra okot adó körülmény ez a szigorú következetesség. Mi, a családdal, mindenesetre egy összezáró falanx ellen folytatott  reménytelen küzdelemként éltük meg az elmúlt éveinket. Ezt az érzetet erősíti, hogy nem vagyunk egyedül, hiszen Kispest más részén is előfordul olyan, családok elüldözésére irányuló zaklatás, amelynél ugyanazt az ingatlan-machinációs módszert alkalmazta ugyanzon az ügyintéző.

6x6.jpg

Valahogy sosem volt "szerencsénk"

Ami különösen aggasztó

Különösen aggasztó, hogy a mi ügyünk csak egy nyomorult kis "szomszédvita", mégis ekkora erők mozdultak meg a törvénytelenség fenntartása érdekében. Mire lehet képes ez a háttérben összefonódó érdekközösség komoly a tét esetén? Például akkor, ha kiszivárog egy hangfelvétel a viselt dolgaikról?

hatter.jpg

Hol és hogyan születnek a döntések?

Vak voltam, nem bátor

Talán mindenki ismeri azt a viccet, amikor a vásárban eladott világtalan ló nekimegy a falnak, amire a vevő számon kéri az eladót. aki úgy védekezik, hogy a jószág nem vak, hanem bátor. Na hát én ezzel hasonlóan jártam, hiszen amikor elkezdtem a mi kis kispesti ügyünk kusza szálait felgöngyölíteni, vak voltam és nem láttam, hogy mibe nyúlok bele, milyen falba rohanok fejjel előre. Most, hogy már látszanak az eddig elrejtett erők körvonalai, kényelmetlen érzetet kelt bennem a felismerés. 

Perspektíva

Egyébként annyira szánalmas vagyok

Sokáig nem értettem, hogy a kerületben egyesek hogyan mernek ilyen bátran, kendőzetlenül szembemenni a törvényekkel. Most már látom, hogy akik fejenként évi százmilliós összegekkel játszadoznak, azoknak valami hihetetlenül szánalmasan piti, tét nélküli a mi kis kispesti ügyünk. Hiszen csak egy ingatlan-machinációról és pár tönkretett családról van szó, amely miatt legfeljebb némi hivatali visszaélést és okirat hamisítást kockáztatnak. Mi ez a bűnszervezetben elkövetett költségvetési csaláshoz és gazdasági vesztegetéshez képest!?

Minden gyanún felül

Egy bolond százat csinál

Az elmúlt években folyamatosan vizsgáltam magam, hogy üldözési mániám alakult-e ki, vagy tényleg van valami fedett befolyásolás, hiszen ahogy másoknak, nekem is hihetetlen volt, mennyire nem lehet semmit sem elérni a törvények révén. A nyilvánosságra került hangfelvételek jelentősen csökkentik az üldözési mánia fennállásának lehetőségét, de nem zárják ki teljesen. Lehet ugyanis, hogy Lackner Csabát hatalmába kerítette a "kóla", és ezért mondta, amit mondott. Viszont a kinyilatkoztatásai termékeny talajra hullottak, mert csinált vagy száz új kispesti bolondot. Alakulnak sorra a kerületi info-vadász-kalákák, amelyekben a szorgos oknyomozó-méhecskék gyűjtögetik az infókat, rakosgatják össze a kirakó hiányzó elemeit. Ez most vagy kollektív téboly, vagy tényleges takargatnivalók bukkantak elő a szőnyeg alól. 

Egy "kólás" százat csinál?